„Egyetlen hibám, hogy verseket írok, és azokat megzenésítem.” Így köszöntötte a megjelenteket Zselenszky Tamás, akit már régóta ismerhet a közönség, korábban az Eleven Hold lemezein énekelt, és írta dalszövegeiket. Sokan voltak kíváncsiak rá a Fortuna udvarban, már a mikrofonpróbán is úgy énekeli a számokat egymás után, mintha egy valódi muzsikát adna elő.
Fütyülni piszkosul tud, énekelteti a közönséget, először szerelmes dalokat hallgatunk, aztán a Ceruza csonkok már az édesanyáknak szólnak. Márpedig egy gyereket úgy kell elfogadni, ahogy van és szeretni kell, ilyen egyszerű. Kicsit visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor még hegedű, elektromos gitárok és dobok is szóltak a háttérben az Eleven Holdban, és meghallgatjuk az egyszemélyes Hiábavalót, „amit még egy gyerek írt” – vezeti fel a közönségnek Nap.
Miután megtanultuk, hogy „…semmi az ember, csak vegyszer”, hangkitartási verseny veszi kezdetét. Feltartott kézzel ugyan nehéz sokáig kiénekelni az -íííííít, de azért csak sikerül egy darabig. Miközben szappanbuborékok szállnak a szélben, Nap már búcsúzik, a Kisherceget méltatja. Ha valaki még nem olvasta érdemes, erre szánni kell egy órát. „Mielőtt a nagymamám átköltözött volna egy másik világba, leültettem őt és azt mondtam neki: – Nagymama, innen nem mehetsz el úgy, hogy nem olvastad a Kisherceget, és én felolvastam neki.” Végül csillagot számolunk, de csak 4057-ig jutunk, és még egy kis ráadás, mert bár a szervezők már nem engednék, de a közönség óhaja és a következő együttes jószívűsége még egy pár sort hagy nekünk meghallgatni.
