Hasznos útmutató társadalmi innovációs versenyek szervezéséhezAz Európai Bizottság által meghirdetett ERASMUS+ Program keretében megvalósuló „I-SICS – Nemzetközi Társadalmi Innovációs Verseny Hallgatóknak és Felnőttképzésben Résztvevőknek” című projekt célja, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a környezetükben felmerülő társadalmi problémákra, és ösztönözzük őket, hogy társadalmilag felelősségteljesen gondolkodjanak, aktív, elkötelezett szereplői legyenek helyi közösségüknek.

AZ I-SICS PROJEKT INNOVATÍV KARAKTERE HÁROM ASPEKTUSBÓL ADÓDIK:

1. Olyan jó példák, megfelelő gyakorlatok összegyűjtése a vállalkozások és hallgatói versenyek területéről, amelyek a társadalmi innováció témaköréhez kapcsolódnak.

2. Társadalmi Innovációs Verseny mint kommunikációs csatorna, mellyel felhívhatjuk az egyének, vállalkozások, média, és más érintettek figyelmét a legfontosabb társadalmi problémákra, és ösztönözhetjük őket, hogy társadalmilag felelősségteljesebb életet éljenek.

3. Társadalmi Innovációs Verseny Kézikönyv összeállítása, mely útmutatást, segítséget ad a hasonló témájú versenyek szervezéséhez, s Európa bármely részén alkalmazható.

A PROJEKT SORÁN MEGVALÓSULT TEVÉKENYSÉGEK:

Hasznos útmutató társadalmi innovációs versenyek szervezéséhez2015 folyamán egy komplex kutatás keretében összegyűjtöttük a társadalmi innováció témaköréhez kapcsolódó versenyeket, esettanulmányokat, jó gyakorlatokat. A kutatás eredményeit egy információs füzetben, az „I-SICS Booklet”-ben foglaltuk össze, mely letölthető az alábbi linken:
http://isics.gtk.uni-pannon.hu/isics-booklet/

A kutatás eredményeit felhasználva 2015 második felében meghirdettük az I-SICS Nemzetközi Társadalmi Innovációs Versenyt, amelyre 18. életévüket betöltött egyetemi hallgatók és felnőttképzésben résztvevők jelentkezését vártuk.

A versenyzők feladata olyan új ötletek (termékek, szolgáltatások vagy modellek) kidolgozása volt, amelyek újszerűek, a társadalom számára hasznosak, társadalmi igényeket elégítenek ki, és új társadalmi együttműködéseket hoznak létre.

Minden versenyző egy mentorral dolgozott együtt, aki megkönnyítette a tervezési folyamatot, és felkészítette a versenyre. Továbbá a versenyzők részt vettek a partnerek által szervezett, a „Social Enterprising Europe (SEE)” programjára épülő tréningen 2016 február-március során, amely tananyagának elsajátításával alapvető vállalkozói ismeretekhez jutottak.

2016 májusában minden partner megszervezte saját régiójában az I-SICS Társadalmi Innovációs Verseny helyi fordulóját, amelyen hallgatók mutatták be a társadalmi innováció témakörébe tartozó projektötleteiket. A regionális fordulók legjobb helyezettjei a nemzetközi versenyen mérték össze egymással tudásukat 2016. augusztus 24-25-én Veszprémben, a Pannon Egyetemen. A verseny köré egy nyári tábor is szerveződött 2016. augusztus 21-27. között, amelynek helyszíne Balatonalmádi volt.

Hasznos útmutató társadalmi innovációs versenyek szervezéséhezA projekt keretében sor került az I-SICS KIT, azaz a Társadalmi Innovációs Verseny Kézikönyv összeállítására, mely útmutatást, segítséget ad a társadalmi innováció témájú versenyek szervezéséhez, s Európa bármely részén alkalmazható. A kézikönyv lehetőséget ad arra, hogy bármely szervezet megrendezze saját társadalmi innovációval kapcsolatos tréningjét, versenyét. A kézikönyv tartalmazza a partnerek által összegyűjtött jó gyakorlatokat, és azokat a tapasztalatokat, amelyeket a partnerek megosztottak saját versenyeik megszervezése során. Az így összeállított kézkönyv gyakorlati megközelítéssel alátámasztott útmutatót ad bárkinek, aki egy társadalmi innovációval kapcsolatos verseny, tréning megszervezésében érdekelt.

Az I-SICS KIT letölthető az alábbi linkre kattintva: http://isics.gtk.uni-pannon.hu/isics-kit/

A projekt a KA2-Cooperation and Innovation for Good Practices c. Erasmus+ projekt keretében, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, a BIC Group s.r.o. (Szlovákia), a CVO Antwerpen (Belgium), az Európa Konzorcium Regionális Fejlesztési Nonprofit Kft. (Nagykanizsa), a Regional Development Agency of Slavonia and Baranja (Horvátország) és a Rovira I Virgili Egyetem (Spanyolország) együttműködésével valósul meg.

 

Ez a projekt az Európai Bizottság támogatásával valósul meg. Ez a közlemény a szerző nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.
Projekt száma: 2014-1-HU01-KA203-002367