
Dékán asszony a múlt héten tiszteletbeli tagként a Balatoni KÖR évzáró partyján járt, ahol több öregdiákunkkal és jelenlegi hallgatónkkal is találkozott, és az alábbi beszámolót kaptuk tőle.
„A Balatoni Kör abban úttörő, hogy megmutatja: a Balaton jövőjét nem egy-egy szereplő írja, hanem azok, akik képesek összeadni a tudásukat, a szenvedélyüket és a hosszú távú szemléletüket. A Kör munkája példa arra, hogyan lehet régiót építeni együttműködéssel – még akkor is, ha a tagok egyidőben nem csak együttműködő partnerek, hanem versenytársak is, vagy ha éppen nem értenek egyet, vagy ha a napi munka, a saját vállalkozás mellett kevesebb idő jut a Balatoni Körre.
Egy turisztikai szervezetnél persze nem meglepetés, hogy többen a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára jártak/járnak/járni fognak, szóval egy rögtönzött ALUMNI-fotót is összeszerveztünk – mondjuk harmadjára sikerült összegereblyézni magunkat!
Boldog balatoni karácsonyt és újévet kívánunk!
A képen balról jobbra:
- Vincze Péter – Mérce Szigliget, Kikötő Étterem, FügeFeszt
- Kövérné Kalmár Mónika – SütisMóni, monisuti.hu
- Fehérvölgyi Bea – Pannon Egyetem
- Holdinger Ildikó – Fricska Veszprém
- Szabóné Szánti Zsuzsa – Szabó és Fia Borpince
- Jahni Bálint – Kistücsök Food&Room
Házigazdánk a Bistro Sparhelt volt Balatonfüreden, ők még egy meglepetésvendéget is hívtak nekünk: ha már van Balaton Egyeteme, Balatoni Turisztikai Kutatóintézet, Balatoni Kör, balatoni óra, akkor ideje bevonjuk a balatoni krimiírót, Szlavicsek Juditot is! Öröm volt találkozni Judittal, nem csak nagy rajongója vagyok, de folytatjuk!”