Hősi István már közel 20 éve végzett nálunk műszaki menedzser szakon, de még mindig szép emlékeket őriz az egyetemről. Szakmai karrierje rendkívül izgalmas, dolgozott már többek között a GE-nél is, jelenleg pedig a LightTech Lámpatechnológia Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját tölti be. Fogadjátok szeretettel az ő történetét.

– Először arra szeretnélek kérni, hogy mutasd be magad röviden az olvasóknak. Mit csináltál eddig és mivel foglalkozol jelenleg?

– 2001-ben műszaki menedzser szakon végeztem a Veszprémi Egyetemen termelésmenedzsment szakirányon. A diplomám megszerzését követően egy vezetőképző programban vettem részt a GE-nél (General Electric), ami fantasztikus lehetőséget kínált a szakmai tapasztalatszerzésre. Ezután több munkakörben is dolgoztam itt, a cégnél eltöltött utolsó három évben pedig a budapesti fényforrás gyár gyárigazgatói pozícióját töltöttem be.

Ezt követően váltottam, a multinacionális világ után egy magáncéghez, a LightTech Lámpatechnológia Kft.-hez jöttem, ahol jelenleg is dolgozom, immár 5 éve. Jelenleg ügyvezető igazgatóként veszek részt a vállalat életében. Ha szabad kicsit reklámozni magunkat, egy 800 főt foglalkoztató magyar tulajdonú gyártóvállalatként, speciális, UV tartományban sugárzó lámpákat gyártunk 98%-ban exportra a világpiacra. Fő termékeink közül büszkék vagyunk arra, hogy a világon legyártásra kerülő minden három napozó lámpából kettő itt készül Dunakeszin, míg a víz és levegőfertőtlenítő, germicid lámpáinkkal a vegyszermentes vízkezelést és levegőtisztítást lehet megvalósítani.

– Ezek szerint az eddigiekben a termelésmenedzsment világában dolgoztál. Mennyire tudtad hasznosítani az egyetemen tanultakat a munkád során?

– Az első munkahelyemen meglepetten tapasztaltam, hogy amit nekünk a 2000-es évek fordulóján tanítottak az egyetemen a különböző menedzsment tárgyakból, szinte teljes mértékben ugyanazt az ismeretanyagot adták át a GE vezetőképzőjében is. Az egyetemen leadott anyagok utólag visszatekintve frissnek, profinak és piacképesnek tűnnek, sajnos azonban – többek között a magyar oktatási rendszer sajátosságainak köszönhetően – nem minden esetben tudott megfelelően elmélyülni a tanagyag a fejemben. Így ezeket a hiányosságokat később, a vezetőképző alatt és a munkám során kellett pótolnom.

A műszaki menedzser szak szerintem egyébként egy nagyon jó koncepció alapján működött Gaál tanár úr elképzelése alapján, hiszen valahol félúton helyezkedik el a műszaki és a gazdasági irány között, de rendkívül jó alapot ad a menedzsment készségek és képességek erősítésére is. A munkám során ebből nagyon sokat profitáltam, hiszen alapvetően termelést menedzselek, de ha kell, tudok kérdezni a műszaki és a gazdasági dolgokról is – összességében azt csinálom majd 20 éve, amit tanultam papíron, termelést menedzselek.

A szak egyébként akkoriban nagyon jónak és erősnek számított, magas volt a bekerülési küszöb, jó képességű hallgatók kerültek be az egyetemre, így egy jó közösségbe kerültem a középiskola után.

– Téged mindig is érdekelt a menedzsment, vagy véletlenül kerültél erre a szakra? És miért éppen Veszprémre esett a választásod?

– Amikor 18 évesen választani kellett, hogy hova tovább, nekem még nem volt meg a fejemben, hogy mi szeretnék lenni. Jó eredményekkel rendelkeztem, sok helyre mehettem volna. Szakmailag érződött rajtam, hogy vezető alkat vagyok, így olyan szakok iránt kezdtem el érdeklődni, ahol nem kellett elköteleződni egyetlen terület iránt sem, de a vezetői képességemet tudom kamatoztatni. Így került képbe a műszaki menedzser szak.

A másik dolog, ami meghatározta a döntésem, az az egyetem bemutatkozó előadása volt, amit még a középiskolámban hallgattam meg. Nagyon jól kampányoltak az egyetem és a műszaki menedzser szak mellett, és teljesen meggyőztek arról, hogy ide kell járnom. Szerencsére az akkori barátaim közül másokra is hatással volt ez az előadás, így többekkel együtt jelentkeztünk Veszprémbe.

– Milyen emlékeket őrzöl Veszprémről és az egyetemi évekről? Beigazolódott végül a döntésed és jól választottál?

– A legmeghatározóbb emlékem az egyetemi léttel kapcsolatban talán a közösség volt. Huszonvalahány éves barátságaim köttettek az egyetem falai között. Belátható mértékű, emberi egyetem volt a veszprémi, jó színvonalú szakmai képzéssel, nekem mégis a legfontosabbak az ott szövődött emberi kapcsolatok voltak. Emellett, pedig nem mellékesen a városban is nagyon jól éreztem magam.

– A Veszprémben kialakult baráti kapcsolatok ezek szerint nagy fontosak számodra. Szakmailag is segítitek egymást?

– Az egyetemen szoros barátságokat kötöttem a kollégiumi szobatársaimmal és a szaktársaimmal, amiből egy nagyon jó baráti társaság alakult ki az évek alatt. Szakmailag mindegyikünk teljesen más irányba ment, de természetesen, ha lehet, segítjük egymást. Úgy gondolom, hogy egy ponton túl már majdnem mindegy, hogy ki hol dolgozik, bizonyos kérdésekben (pl. beszállító választásnál, vagy felvételnél) vagy egyszerűen csak vezetői tapasztalatokról mindenki tud jó tanácsot adni a másiknak.

Én személy szerint jobban örülök annak, hogy ilyen jó magánbarátságok szövődtek azokban az években és nem csak üzleti kapcsoltban állunk egymással.

– A tárgyakra és az oktatókra visszagondolva, van olyan pillanat, amire szívesen emlékszel vissza?

– Gaál tanár úr meghatározó személyiség volt, kicsit úgy tekintek rá, mint az első olyan „főnökömre”, akitől nagyon sokat lehetett tanulni. Tetszett az a szemlélet, ahogy gondolkodott az egyetemről és magáról a szakról, de szívesen gondolok vissza a finoman fogalmazva lazábbra sikeredett bankettünkre is vele kapcsolatban.:)  A tanár úr mellett meghatározó volt Szabó Lajos és az általa tartott tárgyak is, de azt hiszem, hogy az egész Szervezési és Vezetési Tanszék nagyon jó volt azokban az időkben.

– Voltak olyan fontos pillanatok, döntéshelyzetek a karriered során, amikből sokat tanultál, és amik segítettek eljutni oda, ahol most tartasz?

– Úgy gondolom, hogy a karrierben a szerencsefaktor elkerülhetetlen, nekem például három szerencsés körülmény is meghatározta a szakmai életutamat. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, ehhez kőkemény melót kell tenni abba, amit csinálunk. A munkát, amit éppen végzünk, alaposan meg kell tölteni tartalommal és látnunk kell, a jó és a rossz döntéseink eredményét is. Azt hiszem, az a fontos a karrierépítésben, hogy az egyes lépcsőfokoknak legyen eleje, közepe és vége, és csak akkor lépjünk tovább, ha ezt a három szakaszt látjuk.

– Milyen tanácsot tudnál adni azoknak a hallgatóknak, akik végzés előtt állva egy sikeres szakmai karrier építését tervezik?

– A kulcs az, hogy higgy abban, amit csinálsz és teljesíts benne jól. Kiemelten fontos egyfajta felelősségtudat is, amit úgy tudsz a legjobban kialakítani, ha magadénak érzed a munkád és tudsz azonosulni a feladataiddal. Engem legalábbis mindig ez vitt előre. Ez az egész azonban hosszútávon semmit sem ér a munka és a tanulás iránti igény nélkül. Sok gyors karriert láttam megtorpanni azért, mert a szembejövő szerencse nem találkozott a munka iránti alázattal. A melót bele kell tenni, ez megkerülhetetlen hosszútávon, ami mellé lényeges, hogy mindig van hova, miben fejlődni, tapasztalatot szerezni – a tanulást, egyéni gyarapodást érdemes hajszolni a munkafeladatok során.

– Neked vannak még céljaid a munkában a jövőre nézve, amit mindenképpen el szeretnél érni?

– Nekem sosem voltak céljaim a munkámban, mindig azzal foglalkoztam, amivel kellett és abban próbáltam igazán kiteljesedni. Nem jó dolog folyamatosan a határt kémlelni és közben elbotlani az előtted lévő akadályokban… Az én célom talán inkább az, hogy jól teljesítsek abban, amit csinálok. Sose tudtam mit kezdeni az ilyen „5-10 év múlva hol képzeled magad” HR-es időkitöltő kérdésekkel, személyes karrierben szerintem lényegesebb a rövid távú megfelelés, legyen meg a feladatban az elérhető eredmény és főképp a tanulás lehetősége, aztán arra lehet építkezni tovább.

Úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy bizonyítani tudjunk a környezetünknek, vezetőnknek és persze magunknak is, valamint az sem árt, ha a munkánkkal olyan értéket teremtünk, amire büszkék lehetünk.

– A munka mellett – gondolom – Te is szeretsz kikapcsolódni. Mivel foglalkozol szívesen ilyenkor?

– Erre a kérdésre nincs jó, rövid válaszom.:) Ráadásul a magánélet szentsége fontos nekem. Szívesen osztom meg ezt a barátaimmal, de a nyilvánossággal nem (pl. a közösségi média sem az én világom…). Ha néhány szóban kellene összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy ÉLEK és igyekszem sok-sok olyan pillanatot gyűjteni a munkán kívüli életemben, amire jó lesz majd visszaemlékezni később.

Az interjút készítette: Kántor Szilvia


Ha a Pannon GTK Alumni szervezetről bővebb információt szeretnél, látogass el honlapunkra! Kattints!>>>