Van egy régió Magyarország és Szlovénia határán, ahol a táj, a hagyományok és az emberek történetei találkoznak. Zala és Pomurske környékén a CROCUS projekt keretében nemrég egy átfogó kutatás zajlott, amely arra volt kíváncsi, hogyan látják a turizmus szerepét azok, akik ott élnek, ott dolgoznak, vagy éppen ellátogatnak oda. Az eredmények egyszerre meglepőek és tanulságosak, de leginkább arról mesélnek, hogy mit jelent a turizmus a mindennapokban.
A helyiek szemszögéből a turizmus kettős arcot mutat. Magyarországon sokan érzik úgy, hogy bár a turizmus hoz új munkahelyeket és pezsgést, közben megemeli a megélhetési költségeket és terheli a környezetet. A szlovén oldalon ezzel szemben többnyire pozitív hangok hallatszanak: a turizmus itt inkább a kulturális örökség megőrzését és a természeti környezet védelmét jelenti, továbbá hozzájárul az oktatás minőségének növekedéséhez, de a potenciális negatív hatásokkal is tisztában vannak, mint például a járműforgalom növekedése és a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése. Érdekes különbség, hogy míg a magyar válaszadók között sokan elköltöznének, ha tehetnék, addig a szlovénok inkább elégedettek jelenlegi életkörülményeikkel – mégis, mindkét oldalon sokan támogatják a turizmus további fejlesztését.
A vállalkozások körében szintén árnyalt a kép. A legtöbb cég kicsi, családias és szorosan kötődik a szálláshely-szolgáltatáshoz. A magyar vállalkozások többnyire hazai vendégekre építenek, míg a szlovének nyitottabbak a nemzetközi piacra is. Mindkét oldalon közös azonban a lelkesedés: a turizmust lehetőségnek látják, ami egyszerre segít a gazdaságban és a hagyományok megőrzésében. A szlovénok kicsit érzékenyebbek a környezetvédelmi szempontokra, de a magyar vállalkozók sem hunynak szemet ezek fölött. Ami pedig talán a legbiztatóbb: a vállalkozók elkötelezettnek érzik magukat a saját régiójuk iránt, és támogatják a közös turizmusfejlesztést.
És mi a helyzet a látogatókkal? Ők meglepően hűségesek. Sokan már többször is visszatértek a térségbe, és nemcsak egy rövid kiruccanásra, hanem akár hosszabb időre is. Az interneten leginkább a közösségi médiára és a helyi turisztikai cégek oldalaira támaszkodnak, az önkormányzatok online felületeit viszont alig használják. A legtöbb látogató a turizmus előnyeit látja: új élményeket, kulturális értékeket, gazdasági fellendülést. Ugyanakkor főleg a nők azok, akik jobban odafigyelnek a környezetre, és érzékenyebben reagálnak a szennyezés vagy a hulladék problémáira.
Szakértői interjúkból kiderült, hogy mindkét oldalon más-más kihívásokkal küzdenek. A magyar oldalon például Nagykanizsa elsősorban átutazó forgalmat szolgál ki, és nehéz hosszabb időre ott tartani a vendégeket. Hiányzik az egységes turisztikai stratégia, az infrastruktúra sok helyen fejlesztésre szorul, és a helyi vállalkozói szellem sem elég erős. Szlovéniában ezzel szemben gazdag a kínálat – a termálfürdők, a borkultúra és a kulturális örökség igazi vonzerőt jelentenek –, ugyanakkor a finanszírozás, a humánerőforrás hiánya és a közlekedési nehézségek itt is akadályozzák a fejlődést.
Mégis, mindkét oldalon ott rejlik a lehetőség. Képzeljünk el egy régiót, ahol közös márka épül, ahol a lassú turizmus – a kerékpározás, a gyalogos túrák vagy a helyi ízek felfedezése – vonzza a látogatókat, ahol a kulturális intézmények, fesztiválok és kézműves foglalkozások színesítik a kínálatot. Egy olyan helyet, ahol a határ inkább hidat jelent, nem választóvonalat.
Ez a kutatás tehát nemcsak adatokat és számokat adott, hanem irányt is mutatott: a turizmus akkor lehet igazán sikeres, ha a helyiek, a vállalkozók és a látogatók együtt alakítják, és ha a fejlődés középpontjában a fenntarthatóság és a közösségi összefogás áll.