Borban az igazság, avagy sikeresen lezajlott az 1. Wine Hackaton a Pannon Egyetemen.

2019. március 29-én karunk adott otthont annak a felsőoktatási hallgatók számára szóló esettanulmányi versenynek, amelynek fókuszában a borászatok főszezonon kívüli aktivitása állt. A versenyen három hazai felsőoktatási intézmény – a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Pannon Egyetem – csapatai mérték össze tudásukat.

Az egynapos verseny során a részt vevő csapatok – összesen öt csapat – egy kijelölt balatoni borvidékre (Badacsony, Balatonboglár és Balatonfüred-Csopak) vonatkozóan dolgoztak ki ötleteket, javaslatokat.

A programban szakmai előadások is helyet kaptak, a Pannon Egyetem munkatársai (Madarász Eszter és Sulyok Judit) a turisztikai vendégforgalom szezonalitásáról, a Balaton térség turizmusáról és a borászatok jelenlegi helyzetéről és fejlesztési elképzeléseikről tartottak előadást.

Koczor Dóra tolmácsolásában a részt vevők megismerhették egy balatoni borászat mindennapjait és kihívásait, Pető Gyöngyi (Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.) pedig a turisztikai desztinációmenedzsment-szervezetek és a borászatok, borturizmus kapcsolódási pontjairól osztott meg értékes információkat a csapatokkal.

A nyertes csapatok:

1. helyezett: Winers (Pannon Egyetem) csapat, nyereményük egy borkóstolóval egybekötött látogatás a balatonfüredi Koczor Pincészetbe

2. helyezett: Landerer (Budapesti Corvinus Egyetem) csapat, nyereményük egy balatoni borokat tartalmazó ajándékcsomag

3. helyezett: METUrizmus (Budapesti Metropolitan Egyetem) csapat, nyereményük egy balatoni borokat tartalmazó ajándékcsomag

Különdíj: Wineolution (Pannon Egyetem) csapat, nyereményük Bakony &Balaton kedvezménykártya

A nyerteseknek és minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk.

A képgaléria megtekinthető itt. >>>


A borágazat számos szinten van jelen Európa gazdasági-társadalmi életében: a borászatok meghatározzák az érintett területeken élők életstílusát, a társadalmi-gazdasági és a természeti környezetet. A 2017 és 2019 között, az Erasmus+ program finanszírozásában megvalósuló The Wine Lab projekt legfőbb célja, hogy az érintettek aktív részvételével elősegíti a gyakorlat és a kutatás – a borászatok és az egyetemek – közötti együttműködést, hálózatosodást, ezáltal is támogatva a résztvevők közötti tudásmegosztást, a kihívások és az azokra adott válaszok megismerését illetve a borágazat innovációját. A projekt ciprusi, görög, magyar, olasz és osztrák partnerek együttműködésében zajlik; Magyarországról a Pannon Egyetem és a Koczor Pince tagja a konzorciumnak. További információ: www.thewinelab.eu