Üzemlátogatás az E-ON-nálMűszaki menedzser szakos hallgatóink 2017. március 28-án Csomagolástechnika óra keretében, Pató Gáborné Dr. Szűcs Beáta tanárnő vezetésével üzemlátogatáson vettek részt az E-ON veszprémi központjában. Az alábbiakban Kondics Rebeka, Malasics Kinga, Nyiri Melinda és Szilágyi Kitti beszámolóját olvashatjuk.

„A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának Műszaki menedzser szakos hallgatói 2017. március 28-án lehetőséget kaptak a veszprémi E-ON meglátogatására Csomagolástechnika óra keretein belül, Pató Gáborné Dr. Szűcs Beáta tanárnő szervezésével.

Megérkezésünk után a cég egy munkatársától hallhattunk egy rövid bemutatót, mely során megismerkedhettünk a vállalat fontosabb tevékenységeivel, felépítésével, részeivel, működésével és a karrierépítés lehetőségeivel. Az alapismereteken kívül a különböző logisztikai rendszerekről, valamint a központok, szerelők és fogyasztók közötti információáramlás folyamatáról is szó esett.

A bemutatót követően a terület egy új épületébe nyerhettünk betekintést, ahol láthattuk a 24 órában rendelkezésre álló irányítási központ dolgozóinak munkáját. Az itt található gépeken követik a különböző hálózatok működését, például ha egy fogyasztó ingatlanában felmerül egy hiba, azt azonnal látják és megteszik a szükséges intézkedéseket.

Ezután egy belső raktár megtekintésére volt lehetőségünk. Itt a vállalat által tárolt eszközök elrendezésére láthattunk logisztikai példát. A raktár megfelelően kialakított polcrendszer segítéségével rendszerezi a különböző eszközöket. Az egyik kiemelhető tárolás az élelmiszerekre vonatkozik, amit külön elkerített területen belül raktároznak.

A belső raktár megtekintése után az udvarban elhelyezett külső raktár került bemutatásra. Ezen a területen anyagmozgató gépeket és raklapos tárolást láthattunk. Ide érkezik be a dolgozók által rendelt szállítmány, és kerül átvételre.

A látogatás során számos információhoz juthattunk hozzá, melyre e lehetőség nélkül nem kerülhetett volna sor. Eme céglátogatás alatt betekintést nyerhettünk a csomagolás, valamint a logisztika területeire, mely hasznosnak bizonyult a tudásunk bővítésére.”