Fotó: Dr. Kovács Zoltán

Fotó: Dr. Kovács Zoltán

„Termelés- és szolgáltatásmenedzsment II.” óra keretében hallgatóink üzemlátogatáson jártak a Balluff Elektronika Kft.-nél. Az alábbiakban Keszi Klára foglalja össze a tapasztalataikat.

„A Termelés- és szolgáltatásmenedzsment II. óra keretében 2015. április 16–án látogatást tettünk a Balluff Elektronika Kft.-nél Veszprémben. Megérkezésünk után átfogó ismertetést kaptunk a vállalatról és az általuk előállított termékekről, ezután betekintést nyertünk a gyártási folyamatokba is.

A Balluff GmbH székhelye Németországban, Stuttgart mellett, Neuhausen auf den Fieldern községben található. A magyarországi leányvállalatot 1989-ben alapították. A veszprémi telephelyen az érzékelők széles skálájának fejlesztése, kutatása és gyártása történik. A Balluff Elektronika Kft. által gyártott termékek között megtalálhatóak például az ipari RFID-rendszerek, valamint az elektronikus és mechanikai érzékelők, azonban egyedi megrendelésekre is gyártanak. Az üzemlátogatás során megtudtuk, hogy a veszprémi telephelyen gyártott termékek jelentős hányada exportra kerül.

A gyártott termékek ismertetése után körbevezettek minket a vállalat területén. Ennek során megfigyelhettük az egyes részlegeken az emberi munkaerő segítségével történő összeszerelési munkafolyamatokat, míg más részlegeken a gépi összeszerelési műveleteket. Az üzemlátogatás alatt a tanulmányainkhoz szorosan kapcsolódó látnivalókra külön felhívták a figyelmünket. Láthattuk a SMED módszer alkalmazását, melynek segítségével az átállási időt radikálisan csökkenteni tudják, valamint a kanban ládákat, ahol az alapanyagokat FIFO módszer alapján tárolták polcos elrendezésben. A polc gyártás felőli oldalán csak alapanyag kivételre kerülhet sor, a másik oldalán pedig csak alapanyag feltöltésre.

A Balluff Elektronika Kft.-nél tett üzemlátogatásunk alkalmával a gyakorlatban is megfigyelhettük a termelésmenedzsment órán tanultakat egy multinacionális vállalat működésén keresztül.”