PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Szakmai kirándulás a Fertő-tájon – Hallgatói beszámoló

Turizmus-vendéglátás szakos hallgatóink 2024. március 21-23. között a Fertő-tájon jártak szakmai kiránduláson. Élményeikről Farmakis Szófia és Hettlinger Zsófia készített egy beszámolót. 

„Március végén szakunknak lehetősége nyílt egy szakmai kirándulásra a Fertő-tájon, mellyel sokan éltünk. Fertődön, a Rábensteiner Panzióban kaptunk kitűnő szállást és étkeztetést, valamint kiválóan megszervezett programokat.

Első napunkon Fertőszentmiklós állomásra érkeztünk meg, ahonnan elvittek minket a fertődi Gránátos Étterembe vacsorázni és köszöntöttek minket. A hosszú utazást kipihenve, másnap nekivágtunk a Fertő-táj kerékpáros felfedezésének, ahol programunk a következőképp kezdődött: a fertőszéplaki kéttornyú templom és kertjének, majd a Széchényi Ferenc szülőházában berendezett múzeum megtekintése. Itt átfogó képet kaptunk a tó történetéről és élővilágáról, majd indultunk következő állomásunkra, mely Nagycenk volt. Itt Széchenyi István kastélyában tettünk látogatást, mely nemrég vált közkinccsé. Az alapos ismeretszerzés után megebédeltünk, majd indultunk tovább a hegykői Vasfüggöny-emlékhelyhez, mely közeli betekintést nyújtott a helyi történelembe.

Programunk folytatásaként visszatértünk Fertődre, majd szabadon választhatóan kimentünk a Fertő-Hanság Nemzeti Park szívébe, Mekszikópusztára. Itt megcsodálhattuk az igazi Fertő-tájat, a bioszféra-rezervátumot az élővilággal együtt, mely páratlan. Esténk lezárásaként vacsorát szolgáltak fel nekünk, melyet egy ismert helyi borász, Taschner Tamás interaktív borkóstolója követett. Itt megismerkedhettünk a soproni borvidék száraz boraival, melyek országszerte híresek, főleg a kékfrankos.

Szombaton következett kirándulásunk ékköve, a fertődi Esterházy-kastély, ahol mindent megtudtunk az Esterházyak történetéről (a családról, illetve a térségben végzett munkájukról is), illetve a korabeli életmódról. Vezetett túrával ismerhettük meg Európa harmadik legnagyobb barokk-rokokó kastélyát, mely mindenkit ámulatba ejtett. Kirándulásunk végezetéül ebédelni is nyílt lehetőségünk a Gránátosban, majd hazafelé vettünk utunkat.

Bátran mondhatjuk, hogy a kirándulás mindegyikőnk elvárásait felülmúlta, a lehető legjobb értelemben. Rengeteg új szakmai ismerettel gazdagodhattunk, mind aktív turizmus, mind kulturális turizmus és gasztronómia terén, illetve nagyon is jól éreztük magunkat, várjuk a következő ilyen lehetőséget is.”

Sárvár minket várt – Tanulmányi kirándulás

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának turizmus-vendéglátás és turizmus-menedzsment szakos hallgatói lehetőséget kaptak, hogy több szakmai kiránduláson részt vegyenek a félév során. Az Üzleti Tudományok Intézete a turisztikai szakmai tárgyak hallgatóinak részére egyhónapos országbérletet biztosított, ami bármelyik tömegközlekedési eszközön felhasználható az ország határain belül.

A cikkemet személyes tapasztalat ihlette, hiszen én is erre a szakra járok, és jelen voltam az utazásokon. Az első kirándulás helyszíne Sárvár volt, ahol a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőt, a Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa-t és a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.-t látogattuk meg.

A fürdővel kezdtünk, ahol egy kis konferencia teremben előadást tartottak nekünk. Többnyire a fürdőt mutatták be, adatokat láthattunk, terveket és jó tanácsokkal láttak el minket. Ezután a fürdő körbejárása következett. A rengeteg medence és a sok szolgáltatás minden korosztály számára megfelelő kikapcsolódást nyújt. Nagyon tetszett az, hogy van egy kinti része is a fürdőnek, ami a fiataloknak, gyermekes családoknak van kialakítva.

A gyógyfürdő, szauna, családi élményfürdő mellett van lehetőség wellnessezni és gyógyászati kezeléseken is részt venni. Láthattunk súlyfürdőt, masszázsszobát és különböző szaunákat is. Az egész fürdő nagyon tetszett, mert sok volt a természetes fény, tele van ablakokkal, és ezáltal sokkal barátságosabb, természetesebb az épület.

Ezután átmentünk a fürdő melletti Park Inn Hotelbe. A szálloda 236 szobával rendelkezik. Ezek között van családi szoba, lakosztály és superior lakosztály. A hotelben természetesen étterem is található, ahol biztosítanak reggelit, brunchot, ebédet, délutáni snackeket, vacsorát és korlátlan italfogyasztást. A szálloda rendezvényhelyszín is. Mi bent voltunk egy konferenciateremben, ami nekem nagyon tetszett, mert három részre lehetett osztani. Megnéztünk egy szobát is, és az étteremben is jártunk. Megtudtuk, hogy a legtöbb vendég Csehországból látogat el ide, de egyre több a lengyel vendég is.

Külön kiemelném a fürdő elhelyezkedését. Pozitív, hogy nagy a parkolója, és közel van a vasútállomáshoz, és busszal is könnyedén eljuthatunk a fürdőhöz.

Ezután elindultunk a Tourinform Irodába. Egy kellemes negyedórás séta után megérkeztünk a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft.-hez. A sárvári Touriform iroda a fürdőt és a hotelt is reklámozza, emellett természetesen a többi látnivalót is. Többek között a Csónakázó – tavat, tanösvényeket, kiránduló útvonalakat és bicikli túrákat. Az irodában meghallgattunk egy rövid előadást, ezután válaszoltak a kéréseinkre.

Nekem nagyon tetszett ez az első kirándulás, és izgatottan várom a többi utazást is. Fontosnak tartom ezeket a szakmai utakat, hiszen így bepillantást nyerhetünk a különböző szakmai területekre. Olyan információkat is megtudunk, amiket vendégként nem kap meg az ember. Ezek a kirándulások megkönnyíthetik a tantárgyaink tanulását, hiszen saját szemünkkel is láthatjuk, hogyan épülnek fel egyes rendszerek. Emellett mindenki eldöntheti, melyik irány tetszik jobban a turizmuson belül, és mivel foglalkozna szívesen. A következő állomásunk Székesfehérvár lesz.

A beszámolót készítette: Kovács Petra

Study tour on hotel sustainability at Hotel Vinifera Wine & Spa – Train-e Hotel Project

The second year students of the Tourism Enterprise Management Masters course had the opportunity to visit the Hotel Vinifera Wine & Spa. The students were greeted by István Bogyó the General Manager and Réka Szalai-Dömötör, the HR manager of the luxury hotel. The master students were given a guided tour of the hotel. The Masters students asked questions about sustainability issues related to the results of the Train-e Hotel Enviro project.

2021-1-SK01-KA220-HED-000023291 Innovation of the professional training of future tourism experts using a fictitious training hotel (TRAIN-e-HOTEL)

Study tour on hotel sustainability at Aquilo Hotel Panoráma – Train-e Hotel Project

The second year students of the Tourism Enterprise Management Masters course had the opportunity to visit the Aquilo Hotel Panoráma in Tihany. The students met Gábor Juhász, the General Manager of the hotel, who gave us a guided tour of the hotel. The Masters students asked questions about sustainability issues related to the results of the Train-e Hotel Enviro project.

2021-1-SK01-KA220-HED-000023291 Innovation of the professional training of future tourism experts using a fictitious training hotel (TRAIN-e-HOTEL)

Oliva Hotel – Study trip focusing on smartness and sustainability – Train-e Hotel Project

The second year students of the Tourism Enterprise Management Masters course had the opportunity to visit one of the most traditional and at the same time newest hotels in Veszprém. The students had the opportunity to get to know the hotel building, especially the newly built Oliva Smart building, the famous restaurant and other services, and had the chance to ask questions about sustainability issues related to the results of the Train-e Hotel Enviro project.

2021-1-SK01-KA220-HED-000023291 Innovation of the professional training of future tourism experts using a fictitious training hotel (TRAIN-e-HOTEL)

Study tour on hotel sustainability at Hotel Villa Medici – Train-e Hotel Project

The second year Tourism-management Masters students of Tourism Enterprise Management had the opportunity to visit one of the most important hotels in Veszprém. The students had the opportunity to get to know the hotel, the restaurants and other services, and to ask questions about sustainability issues related to the results of the Train-e Hotel Enviro project.

2021-1-SK01-KA220-HED-000023291 Innovation of the professional training of future tourism experts using a fictitious training hotel (TRAIN-e-HOTEL)

Jógyakorlatok cseréje EKF városok és egyetemek bevonásával

Tanulmányút – BESZÁMOLÓ
2023. október 3-6.

A Pannon Egyetem EKF-városok és egyetemek jógyakorlatait vizsgáló delegációja a romániai Temesvárt és a szerbiai Újvidéket kereste fel, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával megvalósuló Jógyakorlatok cseréje EKF-városok és -egyetemek bevonásával c. projekt keretében 2023. október 3-6. között. A Temesvári Politehnica Egyetem és az újvidéki Novi Sad Egyetem képviselőivel az egyetemek és az EKF-program közötti együttműködés területeit és a tapasztalataikat vitatták meg.

Egyetemünket a GTK Üzleti Tudományok Intézete, a GTK Menedzsment Intézet, a GTK Dékáni Titkárság, valamint a Rektori Kabinet kollégái képviselték:

  • Fehérvölgyi Beáta, dékán, egyetemi docens, Innovációmenedzsment Intézeti Tanszék
  • Sasné Grósz Annamária, dékánhelyettes, egyetemi docens, Marketing Intézeti Tanszék
  • Lőrincz Katalin, általános dékánhelyettes, egyetemi docens, Turizmus Intézeti Tanszék
  • Szabó Renáta, általános dékánhelyettesi asszisztens, Gazdaságtudományi Kar Dékáni Titkárság
  • Varga-Dani Barbara, mesteroktató, Marketing Intézeti Tanszék
  • Németh Eszter Júlia, PhD hallgató, tudományos segédmunkatárs, Innovációmenedzsment Intézeti Tanszék
  • Tobak Júlia, tudományos munkatárs, Innovációmenedzsment Intézeti Tanszék
  • Formádi Katalin, egyetemi docens, Marketing Intézeti Tanszék
  • Kruppa-Jakab Éva, EKF ügyvivő szakértő, Rektori Kabinet
  • Liska Fanny, egyetemi adjunktus, Marketing Intézeti Tanszék
  • Kővári Edit, egyetemi docens, Szervezési és Vezetési Intézeti Tanszék, a Pannon Egyetem EKF referense
  • Vámosi Réka, projektmenedzser, Gazdaságtudományi Kar

A Pannon Egyetem tizenkét fős delegációja 2023. október 3-án elutazott Temesvárra, Romániába, az első célállomásra. Az egésznapos utazás után egy rövid városnézésre nyílt lehetőség Temesvár belvárosában.
2023. október 4-én Adina Palea, a Temesvári Egyetemek Szövetségének kommunikációért felelős képviselője fogadta és köszöntötte a delegációt a Temesvári Politehnica Egyetemen. A szövetség a négy temesvári egyetemet tömöríti magába.

A román fogadó felet képviselték:

  • Adina Palea, Temesvári Politehnica Egyetem, a Temesvári Egyetemek Szövetségének kommunikációs képviselője
  • Mariana Cernicova, a Temesvári Politehnica Egyetem Kommunikációtudományi Karának kommunikációs professzora
  • Oltea Zambori, Kommunikációs Igazgató, TM2023
  • Alexandru Varzaru, Nemzetközi kapcsolatokért felelős képviselő, Önkormányzati Projektek Központja
  • Ionel Marginean, a Parallel City projekt producere
  • Mihaela Tilinca, kulturális mediátor
  • Szőke-Kavinszki András, igazgatóhelyettes, Temesvári Magyar Állami Színház
  • Corina Tursie, oktató, Temesvári Nyugati Egyetem, Politikai Tudományok, Filozófia és Kommunikációtudományok Kara

Elsőként a román partnerek szervezésének köszönhetően a Román Televízió interjút készített Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánjával és Adina Paleával.

A következő programpont keretében az egyetem rektorátusán egy kötetlen kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol egy rövid bemutatkozás után Dr. Fehérvölgyi Beáta és Dr. Kővári Edit, egyetemi EKF referens előadást tartottak a VEB2023 veszprémi eseményeiről, valamint a Pannon KözTérről, a monitoring rendszerről, a Pannon Egyetem és a VEB2023 csoport szakmai együttműködéséről, a turizmusirányítási rendszerről és a program örökségének legfontosabb elemeiről, valamint az egyetem EKF konferenciáiról.

Az előadást az alábbi témák kerültek főbb fókuszba: adatgyűjtés, finanszírozási nehézségek, promóció, marketing kampány, sikeres kulturális rendezvények, az EKF és az Egyetem kapcsolata, pandémiás kihívások, rugalmassági tényezők. Náluk is meghirdették, hogy ’nincs unalmas hétfő Temesváron’, hasonlóan a ’nincs unalmas kedd Veszprémben’ kezdeményezéshez. Elmondták, hogy rengeteg művészeti esemény zajlik a városban, amely hatalmas lehetőség mind a diákok, a művészek és még a lakosok számára is.

Ezután a Temesvár 2023 EKF program keretében a Politehnica Egyetem kampuszán megvalósuló kulturális helyszínek megtekintése következett. A küldöttség 3 kulturális központot látogatott meg (művészetek a tudomány által, építészeti művészeti kiállítás, Parallel City – „Párhuzamos Város” szórakozóhely és művészeti tér) Loredana Gaita, a rektor kulturális ügyekért felelős tanácsadója és Mirela Vladuti, az MV Sci-Art galéria igazgatója közreműködésével.

A kerekasztal beszélgetés után a delegációt Florin Dragan, a Temesvári Politehnica Egyetem rektora fogadta.

A következő program a Temesvár Promóciójáért Egyesület (Turisztikai Információs Központ) meglátogatása volt. Itt Simion Giurca, a Temesvár Promóciójáért Egyesület igazgatója, illetve Laura Boldovici, a Temesvár Promóciójáért Egyesület marketing igazgatója fogadta a Pannon Egyetem kollégáit. Tájékoztatást nyújtottak arról, hogy az iroda nemrég kezdte működését abból a célból, hogy fejlesszék mind a város turizmusát, mind pedig az egyesületet, valamint hogy több kulturális tevékenységet szervezzenek. A kezdeményezés a városházáról indult, civil szervezetként működik, ugyanakkor állami finanszírozású. Kifejezték, hogy szívesen együttműködnek Veszprémmel is, hiszen más magyar szervezetekkel és városokkal is jó kapcsolatot ápolnak.

A nap zárásaként egy EKF fejlesztésekre koncentráló városnézésen vettünk részt Temesváron magyar nyelvű idegenvezető segítségével, illetve az este során egy beszélgetésre került sor a további együttműködések kialakításáról (mobilitási programok, közös pályázatok, stb.).

A Pannon Egyetem küldöttsége 2023. október 5-én elutazott minibusszal Újvidékre, Szerbiába, ahol lehetőség nyílt egy nagyon tartalmas és színvonalas szakmai egyeztetésre.

A szerb fogadó felet képviselték:

  • Nemanja Milenkovic, az újvidéki EKF 2022 ügyvezető igazgatója
  • Ugljesa Stankov, az újvidéki egyetem projektmenedzsere
  • PhD Miroslav D. Vujičić, az újvidéki egyetem docense
  • Sanja Kovacic, szociológus
  • Dula Ribar, az újvidéki EKF 2022 programpartnerségek csapatának koordinátora

Nemanja Milenkovic bemutatta az EKF programjukat, a négy fő tényező köré épülő örökségpolitikájukat: emberek, hely, folyamatok, programok, valamint a négy fő mottójukat: Rainbow – a sokszínűség az erősségünk, Freedom – az új kezdete most, Love – Értékeink felfedezése, Hope – A kultúra életmód.

Dr. Miroslav D. Vujičić előadásában elmondta, hogy kiemelt jelnetősége van az alapkutatásnak, a hatásmérésének, illetve, hogy a legfontosabb dolgok az EKF év után történnek. Felajánlották, hogy használhatjuk az általuk kifejlesztett iECoC EKF indexet és módszertant, amely a társadalmi indikátorok kutatására, mérésére szolgál (https://link.springer.com/article/10.1007/s11205-022-03041-1).

Dr. Sanja Kovacic, szakértő kifejtette, hogy már 2018-ban megkezdték a kutatási feladatokat. Nagyon hosszú folyamat volt, de ugyanakkor érdekes volt nyomon követni az egész folyamatot.

Az önkéntesség és az önkéntes programok is nagyon sikeresek voltak, olyannyira, hogy állami szinten is be szeretnék vezetni, jogi hátterét most alakítják ki. A legaktívabbak a nyugdíjasok, nagyon lelkesek, de lehet számítani az MA és PhD hallgatókra is. Számukra képzéseket is tartottak, arról hogyan kell a felmérést eredményesen végezni.

Kötetlen beszélgetés keretében szóba került a világjárvány, mint kockázat figyelembevétele, a pénzügyi finanszírozás megteremtése az EKF év után, az ökocentrumok fontossága, a városvezetés támogatása,

Erasmus+ és Horizon projektek, valamint más művészeti projektek is, továbbá hogy nagyobb hangsúlyt kaphatnának a kulturális menedzserek képzését támogató kapacitásépítő projektek, a top down megközelítés, és az érdekeltekkel történő nyílt párbeszéd megteremtésének fontossága.

Végezetül lehetőség nyílt egy EKF Kulturális Helyszín megtekintésére és egy tematikus EKF fejlesztésekre koncentráló városnézésen vehetett részt a magyar küldöttség Újvidéken a partnerekkel közösen.

2023. október 6-án délelőtt a delegáció részt vett egy városnézésen Újvidéken, majd ezt követően hazautaztak Veszprémbe.

Látogatás az NKFIH-ban

„Az NTP-HHTDK-21-0033 projekt keretein belül ellátogathattunk a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalba Budapesten. A kirándulás során velünk tartottak a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum diákjai is.

A kirándulást egy finom ebéddel kezdtük a hivatal épületének menzáján. Ezután először egy általános képet kaptunk a hivatal működéséről Dr. Birkner Zoltán elnök úrtól, aki elmondta, mik a céljaik, a víziójuk, missziójuk, mit értek el eddig és mit szeretnének a közeljövőben még elérni. Nagyon szimpatikus az elképzelésük, hogy a fiatalokban látják a jövőt és hajlandóak is segíteni őket.

Kölkedi Krisztián adott rengeteg hasznos információt a HSUP programról, hogyan kell elképzelni, mik az előnyei, miért éri meg belevágni, többet megtudtunk a program felépítéséről, motiváló sikertörténeteket hallottunk.

A nap végén pedig Dr. Szabó István elnök helyettest és Dr. Cziráki Szabinát hallhattuk a Tudományos Diákköri Konferenciáról. Elmondták egy TDK dolgozat megírásának az előnyeit, hogyan tudunk diákként profitálni a kutatói tevékenységből, és buzdítottak minket, hogy ne féljünk belevágni egy TDK dolgozatba. A nap végén egy nagy adag motivációval és lehetőségek tárházával mentünk haza.”

A beszámolót készítette Tóka Kata, kereskedelem és marketing alapszakos hallgató.

A program az NTP-HHTDK-21-0033 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósult meg.

Látogatás a Herendi Porcelánmanufaktúrában

„Az NTP-HHTDK-21-0033 azonosítójú projekt jóvoltából lehetőségünk volt ellátogatni a Herendi Porcelánmanufaktúrába, ahol először egy érdekes előadást hallhattunk Dr. Ködmön Istvántól a manufaktúra működéséről.

Szó esett a történelméről és az idők során felépített presztízsről, hogyan lett egy kis magyar porcelángyártó cégből világhírű márka. Megtudhattuk, hogyan vészelte át a cég a járványhelyzetet, milyen új intézkedéseket hoztak a változásokra reagálva, kaptunk információkat a logisztikai megoldásokról, és arról, hogyan kezelik a jelenlegi energiaválság helyzetet.

Ezen kívül megcsodálhattuk a legváltozatosabb porcelán műveket a kiállító teremben. Itt kaptunk izgalmas tényeket a kiállított porcelánokról, egy-egy darab történetéről, egyes minták eredetéről. A kirándulás során velünk tartottak a Veszprémi SZC Bethlen István Közgazdasági és Közigazgatási Technikum diákjai is.”

A beszámolót készítette Tóka Kata, kereskedelem és marketing alapszakos hallgató.

A program az NTP-HHTDK-21-0033 „Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása” c. projekt keretében valósult meg.

Tanulmányút a Paksi Atomerőműben

Tanulmányútra indult október első hétfőjén a Gazdaságtudományi Kar hallgatóinak maroknyi csapata.

A Mészáros Péter és Dániel Zoltán kíséretével utazó hallgatók a szokásosnál is korábban ébredtek, így a napfelkelte már Tolna megyében ért minket. A tanulmányút célja a Paksi Atomerőmű volt.

A vezetett túra első harmadában a látogatóközpont virtuális kiállítását ismerhették meg az érdeklődők, majd a többszörös biztonsági ellenőrzés után beléphettünk az erőmű területére, itt a négyes blokk turbináit és generátorát, illetve a reaktort tekintettük meg. A harmadik – egyben leginteraktívabb – túrarész a gyakorló reaktor megtekintése és kipróbálása volt, itt testközelből láthattuk a technológia méreteit és a kapcsolódó feladatokat. A túra ebéddel zárult.

A jó hangulatú hazaúton Mészáros Péter tartott előadással egybekötött kötetlen beszélgetést a HSUP programról.

A program az NTP-HHTDK-20-0026 azonosító számú “A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” c. projekt keretében valósult meg. 


Archívum

Go to Top