Szállodai Esettanulmányi Megoldó Verseny - hallgatói élménybeszámoló

A Pannon Egyetem turizmus szakos hallgatói Szállodai Esettanulmány Megoldó Versenyen mérték össze tudásukat 2017. március 28-án. Az alábbiakban a nagykanizsai győztes csapat élménybeszámolója olvasható. A csapat tagjai: Cservenek Nikolett, Lakatos Csilla, Szabó Martina.

„Március 28-án első alkalommal megrendezésre került a szállodai esettanulmányi verseny, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar és az Aquilo Hotel Panoráma Tihany jóvoltából. A benyújtott prezentáció és a vezetői összefoglaló előzetes értékelése alapján a verseny döntőjében 4 csapat mutathatta meg tudását a szakmai zsűrinek.

A kiválasztott eset egy élő példa volt: a megoldandó probléma középpontjában a tihanyi Aquilo Hotel Panoráma állt, amely rendelkezik egy önálló kikötővel, saját szigettel és egy Aktív Ponttal is. A feladat egyedisége csapatunknak kellő fejtörést okozott, azonban kreativitásunknak köszönhetően sikeresen vettük a feladatokat.

A Solvers csapatával (Cservenek Nikolett, Lakatos Csilla és jómagam, Szabó Martina) először indultunk ilyen jellegű esettanulmányi versenyen. Az esetet körülbelül 9:30-kor kaptuk kézhez és 13:30-ig volt lehetőségünk dolgozni rajta. Meglátásom szerint maximálisan kihasználtuk a rendelkezésre álló időkeretet. Feladatunkat prezentáltuk, amellyel tovább is jutottunk a verseny döntőjébe. A zsűrivel való beszélgetés természetesen még szélesebb spektrumban világított rá, hogy milyen komplex problémával is állunk szemben, de azt hiszem, a csapat mind a pozitív, mind a negatív visszacsatolásból képes lesz fejlődni.

Szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek a színvonalas szervezésért.”

A nyerteseknek és minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk, tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk.

(Fotó: Gergely Szilárd – zaol.hu)