Fotó: Dr. Kovács Zoltán

Fotó: Dr. Kovács Zoltán

A logisztikai menedzsment mesterszakos  hallgatók elosztási logisztika keretében, szakmai tanulmányi kiránduláson vettek részt a Budapesti Intermodális Logisztikai Központban (BILK). Csordás Vivien, Szalai Erika, Petrucz Diána élménybeszámolóját folytatásban közöljük.

2. rész

„Elsőként a BILK Kombiterminál Zrt.-ről tartottak nekünk egy kis prezentációt, melyből megtudhattuk mikor alakult a cég, mekkora területen helyezkedik el, milyen tevékenységet folytatnak, milyen a terminál forgalma, milyen eszközök szükségesek a konténerek mozgatásához, melyek a legjellemzőbb irányvonatok, és bepillantást nyertünk, hogy milyen fejlesztéseket terveznek a közeljövőben.

Ezután gyakorlatban is megnézhettünk, milyen munkák folynak a terminálban. A prezentáció során láttunk az ablakból egy KALMÁR nevű teleszkópos konténerrakodó gépet, amely onnan szemlélve nem volt olyan nagy, mint mikor mellé álltunk. A kerekei hatalmasak voltak, és még Győző is kicsinek érezte magát mellette; nem is beszélve rólunk, lányokról. A KALMÁR kezelői nagyon készségesek voltak, és megmutatták, mit is csinálnak nap, mint nap; hogy fogja meg a gép a konténereket  és hogy viszi őket a megfelelő helyre. A teleszkópos megfogón kívül  különleges csereszekrény megfogóval is fel volt szerelve a KALMÁR, mely úgy nézett ki mintha 4 lábat növesztett volna hirtelen. Egy külön kis bemutatót tartottak számunkra. A séta során többször figyelmeztettek bennünket, hogy ne szakadjunk le egymástól, melyre párszor a Tanár Úr is felhívta a figyelmünket, aki mindeközben rengeteg képet, és videót készített a kirándulásról.

Fotó: Dr. Kovács Zoltán

Fotó: Dr. Kovács Zoltán

Miután itt véget ért kirándulásunk, átmentünk a BILK Logisztikai RT. irodaházába, ahol egy felejthetetlen előadásnak lehettünk szemtanúi. Az előadó olyan nagy lelkesedéssel adta elő, hogy mekkora területen fekszik ez az egész, ahol most vagyunk; mi, hol található; ki a fő tulajdonos; milyen fejlesztések folynak jelenleg, és hogy milyen kis aranyos vadnyulak találhatók a MNB Pénzverdéjének területén, hogy teljesen magával ragadta figyelmünket.

Itt lehetőségünk nyílt egy italraktár megtekintésére. A körbevezetés egyetlen negatívuma az volt, hogy a raktári utunk során végig egy biztonsági ember követett bennünket. Ez egy kissé kellemetlen érzéseket keltetett bennünk. A lényeg az, hogy megfigyelhettük az áruk mozgatását, illetve betekintést nyertünk a komissiózás folyamatába is, ami sok hasznos információval bővítette meglévő tudásunkat. Délután 2 óra körül ért véget kirándulásunk a BILK-ben.”

Folytatás következik…