Minden képzési területen és szakon a hatályos jogszabályban meghatározott pontszámítási módszerekkel számítják ki – elért eredményeik és teljesítményeik alapján – a jelentkezők pontjait. Ez a teljesítmény minden jelentkező esetében a felvételi összpontszámban kerül megállapításra.

A felvételi ponthatár elsősorban az adott képzésre jelentkezők felvételi összpontszámát, a jelentkezők által megjelölt jelentkezési sorrendet, valamint az adott szakra vonatkozó felvehető kapacitásszámot figyelembe véve meghirdetett képzésenként születik meg, ez a besorolási, illetve a felvételi döntés alapja. Az állami ösztöndíjas és az önköltséges felvételi ponthatár egy adott meghirdetett képzésre vonatkozóan főszabályként azonos, de bizonyos esetekben eltérhet egymástól (pl. a 41 kiemelt szakon). Az a jelentkező, aki a felvételi ponthatárt eléri, besorolást, illetve felvételt nyerhet, aki nem éri el, az nem vehető fel az adott jelentkezési helyre.

 

Pontszámítás alapképzésben – Bővebb információért kattintson ide!

Pontszámítás felsőoktatási szakképzésben – Bővebb információért kattintson ide!

Többletpontok alapképzésben és felsőoktatási szakképzésben – Bővebb információért kattintson ide!

Pontszámítás mesterképzésben – Bővebb információért kattintson ide!

 

A PONTSZÁMÍTÓ KALKULÁTORT ide kattintva érheti el.

 

(Forrás: felvi.hu)