A koronavírus terjedéséből adódó veszélyhelyzet egyetemünk valamennyi polgárát egy váratlan és ismeretlen élethelyzettel szembesítette. A jelen körülmények ugyanakkor lehetőséget adnak arra is, hogy felelősen átgondoljuk, a biztonsági intézkedések betartása mellett mit tehetünk a közösségért, a rászoruló emberekért.

A Pannon Egyetem elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás kérdésében, és támogatja az ez irányú hallgatói önkéntes tevékenységeket is.

Azon hallgatóknak, akik 2020 tavaszi szemeszterében segítik a védekezésben résztvevők, vagy a környezetükben élő rászorulók (kiemelten az idősek, kisgyermekes családok, illetve a személyes jelenlétet igénylő munkahelyre bejárók) mindennapi életét, továbbá a köznevelésben a „tantermen kívüli, digitális munkarend” lebonyolítását, 3 kreditpont erejéig szabadon választható kredit írható jóvá.

Önkéntes tevékenységnek minősül az önálló kezdeményezés, amellyel a környezetükben élőket segítik, továbbá a helyi önkormányzatok és civil szervezetek koordinációjával végzett szervezett munka.

Hogyan számoltathatja el a hallgató az önkéntes tevékenységet?

  • A teljesítés jóváírását a Neptun egységes tanulmányi rendszerben az erre a célra létrehozott Onkentes_tevekenyseg_2020 kérvényen lehet kezdeményezni. A kérvény a félév végéig bármikor beadható, hallgatónként összesen egy alkalommal.
  • A kérvényhez csatolni kell az elvégzett tevékenység rövid beszámolóját, valamint a támogatott magánszemély/szervezet igazolását!
  • A kérvény jóváhagyását követően az Oktatási Igazgatóság veszi fel a hallgató számára az „Önkéntes tevékenység veszélyhelyzet idején” elnevezésű tárgyat.

További információkért fordulj az Oktatási Igazgatósághoz az oik@almos.uni-pannon.hu címen!

(Fotó: Michal Jarmoluk – Pixabay)