numbers2012-től a jogszabályi minimum ponthatár alapképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben 240 pont. Ez alatt egyetlen jelentkező sem kerülhet be felsőoktatási intézménybe.

A 240 pontot a többletpontok figyelembevétele nélkül – kivéve az emelt szintű érettségiért járó többletpontot – kell elérnie a jelentkezőnek. Ez azt jelenti, hogy a tanulmányi pontokból, az érettségi pontokból és az emelt szintű érettségi vizsgáért járó többletpontokból kell elérni a minimum 240 pontot. Amennyiben valaki nem rendelkezik a kellő pontszámmal (egyetlen számítási módszer szerint sem, lásd itt) és nincs lehetősége például javító érettségi vizsgát tenni, akkor nem nyerhet felvételt egyetlen alapképzésre, egységes osztatlan képzésre sem.

Ha a fenti számítás szerint a jelentkező pontszáma eléri vagy meghaladja a 240 pontot, akkor a jogszabály szerint felvehető, hogy hová kerül be, az pedig az általa elért összpontszám (többletpontokkal együtt) és a megjelölt képzéseken meghatározott ponthatár alapján dől el.

Felsőfokú szakképzésben a jogszabályi minimum 140 pont. (Forrás: felvi.hu)