Migráció konferenciaA Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely 2016. március 2-án „Migráció: konfliktus vagy kooperáció?” címmel tartja soron következő tudományos konferenciáját.

A konferencia témája annak a migrációs kihívásnak a sok-szempontú elemzése, amely napjainkban az Európai Unió talán legsúlyosabb válságát eredményezte, miközben Magyarország számára is kockázatokat hordoz. A szimpózium a vonatkozó hazai katonai és rendőri szakterületek képviselői mellett a civil szféra szakembereinek bevonásával olyan helyzetképet kíván nyújtani a jövőre vonatkozó elképzelések felvázolásával, melyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Magyar Honvédség szakirányú tevékenységének, tervezési feladatainak hatékonyabbá és pontosabbá tételéhez, azonban az érintett területek és témakörök a civil szféra szakemberei, az akadémiai élet szereplői, felsőoktatási oktatók, hallgatók számára is nyújthatnak új ismereteket.

A konferencia helyszíne a Stefánia Palota (Budapest, XIV. kerület, Stefánia út 34-36., megközelítés a Zichy Géza utca felől).

A rendezvény nyilvános, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a hvk.tkh@hm.gov.hu e-mail címen, illetve a http://goo.gl/forms/5P3ACaIUQn linken lehet, név, intézmény és e-mailcím megadásával.

Részletes program letölthető itt.>>>