veab2011. október 7-én gyakorló logisztikai vállalati vezetők és tudományos szakemberek közreműködésével, megalakult az MTA VEAB logisztikai munkabizottsága.

E munkabizottság megalakulásával megvalósult a gyakorlati és az elméleti szakemberek közötti párbeszéd elmélyítése. Létrejött egy olyan biztos szakmai fórum, ami lehetővé teszi a tudományos kutatásokon alapuló eredmények megismertetését és ezen keresztül felhasználását a gyakorló szakemberek innovációs tevékenységébe.

A munkabizottság egy olyan tudományos alapokon nyugvó szakmai teret kíván kialakítani, amely a gyakorlat, az oktatás összehangolásának és összefogásának megteremtéséhez nyújt alapot.

Céljai – többek között:

  • a régiós szakemberek összefogása,
  • ismeret és tapasztalatcsere,
  • új tudományos eredmények megismertetése és továbbadása,
  • gyakorlati tapasztalatok beépítése az oktatásba,
  • fórum a kutatási-fejlesztési tevékenységek, pályázati konzorciumok koordinálására,
  • a régiós kutatók – kiemelten a PhD-n dolgozók – munkájának segítése.

Mindezeket részben az igény szerinti hálózatos működéssel és évente két-három alkalommal történő összejövetellel – előadások, kutatások bemutatása – biztosítanák.

Az alakuló ülésen folytatott párbeszéd során meghatározásra kerültek a fontosabb teendők is, többek között fontosnak tartották a jelenlévők, az internetes kapcsolattartás kialakításának lehetőségét, vállalati látogatások során történő tapasztalatcserét, oktatási programok összehangolását, PhD-ek számára megjelenési lehetőség biztosítását, kutatási programok szervezését a gyakorlati igényekre hangolva.

Az alakuló ülésen megtörtént a tisztségviselők megválasztása is. A titkos szavazást követően Dr. Beszteri Béla Professzor Úr felkérte Dr. Kovács Zoltánt az elnöki, Dr. Földesi Pétert és Mag Jánost az alelnöki teendők ellátásra, valamint Pató Gáborné Dr. Szűcs Beátát a titkári teendők ellátásra, akik a felkérést elfogadták.

Az alakuló ülésen résztvevők fontosnak tartják e munkabizottság működését, működtetését, ami a tudásmegosztást és a fejlődést támogatja. Minden törekvésük arra irányul, hogy egy életképes szakmai közösség formálódjék. Mindannyiuk számára fontos a nyitottság az együttműködésre és az együttgondolkodásra.