P10407282013. november 12-én tartotta alakuló ülését a Magyar Közgazdasági Társaság Veszprém Megyei Szervezet Ifjúsági Bizottsága a Pannon Egyetem Felsőoktatási Minőségi Díjjal kitüntetett Gazdaságtudományi Karán. A szervezet elnökének Hargitai Dávid Mátét, alelnökének Hartdégen Zsoltot választották a tagok.

Mik a szervezet céljai?

A szervezet alapvető célja, hogy mind tagjait, mind a Pannon Egyetem hallgatóit bevonja a Pannon Egyetem aktív szellemi közéletébe, ezáltal hozzájáruljon szakmai tudásuk és a közgazdász életben nélkülözhetetlen készségeik, ismereteik gyarapításához, látókörük szélesítéséhez.

A szervezet kiemelt célja a közgazdász szakma belső kapcsolatrendszerének bővítésében történő szerepvállalás országos és nemzetközi szinten egyaránt, továbbá a fiatalok bevonása a közgazdász társadalom szakmai és társadalmi életébe, konstruktív együttműködés létesítése és fenntartása más gazdasági felsőoktatási intézmények MKT ifjúsági szervezeteivel, illetve a Pannon Egyetem más diákszervezeteivel. Emellett célkitűzései között szerepel a szervezet tagjainak, a Pannon Egyetem hallgatóinak segítése a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, szakmai tapasztalatszerzésben.

Hogyan kívánja megvalósítani a célkitűzéseket?

Az Ifjúsági Bizottság a felsorolt célok megvalósítását magas színvonalú szakmai rendezvények, előadások, workshopok, tréningek szervezésével kívánja elérni. A programok előkészítése, lebonyolítása során a tagok lehetőséget kapnak gyakorlati szervezési ismeretanyag elsajátítására, rendezvényszervezésben és a szervezet más tevékenységeiben való részvételre.

Milyen előnyökkel jár a tagság?

A szervezeti tagság számos előnnyel jár a csatlakozott hallgatók számára, akik a gyakorlati tapasztalatok szerzése mellett lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatba kerüljenek vállalatok vezetőivel, a szakma jeles képviselőivel. A szervezet fő küldetésének tekinti, hogy hidat képezzen a vállalatok és a hallgatók között.

Minden tag részesülhet a szervezet által nyújtott kedvezményekben, továbbá minden tagot megillet az MKT budapesti titkársága által kiállított mágneskártya, valamint a tagkártya felmutatásával járó kedvezmények.

Kik lehetnek tagok?

A MKT Veszprém Megyei Szervezet Ifjúsági Bizottságának tagja lehet a Pannon Egyetem bármely hallgatója, vagy bármely középiskola tanulója, amennyiben az Alapszabályban foglaltakat elfogadják, és az éves tagsági díjat (amely hallgatók számára évi 2.000 Ft) megfizetik. Az MKT Veszprém Megyei Szervezet Ifjúsági Bizottságának tagja egyben a Magyar Közgazdasági Társaság tagja is. A szervezetbe való belépés, illetve kilépés önkéntes. A tagság évente a tagdíj befizetésével újul meg.

Hogyan lehet jelentkezni a szervezetbe?

A szervezetbe egy jelentkezési lap kitöltésével lehetséges jelentkezni. A jelentkezési lap átvehető a Pannon Egyetem „A” épületének első emeletén található 102-es irodában.

További információkért keresd fel a szervezet Facebook oldalát: facebook.com/MKTIBPannon