CC BY 2.0

CC BY 2.0

A 2010. évi Hajós György Országos Matematika Verseny 1. helyi fordulóját 2010. március 8-9-én tartjuk. A versenyre nevezhet a Gazdaságtudományi Kar minden elsődiplomás BA/BSc képzésben résztvevő hallgatója.

A versenyfeladatok anyaga a középiskolai tananyag és a karon folyó BA/BSc képzések matematika tananyagának közös része. Minden forduló 5 feladat megoldásából áll, amire 180 perc áll rendelkezésre. A házi fordulók feladatai az utóbbi évek országos versenyeinek feladataihoz hasonló jellegű és nehézségű feladatok lesznek. A korábbi évek országos versenyeinek feladatai a verseny honlapján elérhetők. A házi fordulókban és az országos versenyen a kommunikációs eszközök kivételével minden segédeszköz használható.

Az 1. forduló két időpontja (2010. március 8-án 17.00-20.00 és 2010. március 9-én 17.00-20.00) közül minden jelentkező szabadon választhat. Az 1. fordulóban legjobb eredményt elérő hallgatók számára 2. fordulót rendezünk, melynek időpontját az azon résztvevő hallgatókkal egyeztetve határozzuk meg. A két házi forduló eredménye alapján az első négy helyezett tárgynyereményt kap, és részt vehet az országos versenyen. (Az országos verseny részvételi- és utazási költségeit a kar fedezi.)

További információk és jelentkezés a házi verseny moodle-oldalán (GTK moodle/Vegyes/Hajós György Matematika Verseny). Jelentkezési határidő a választott napon 12.00 óra. Óraütközés vagy más probléma esetén írjanak a badicsj@gtk.uni-pannon.hu címre.

Az országos versennyel kapcsolatos információk a verseny honlapján elérhetők. .