Dékáni köszöntő

Dékáni köszöntő

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara Marketing Challenge Day címmel marketing versenyt rendezett középiskolások számára 2015. március 12-én.

A marketing egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen mindenki arra törekszik, hogy megkülönböztesse az általa kínált terméket vagy szolgáltatást. A növekvő kommunikációs zajban viszont elterelődhet a fogyasztók figyelme és nem lesz sikeres a marketingkampány. Ebben a versenyben a diákok megmutathatták, mennyire jártasak a különböző termékek, reklámok, márkák világában.

A verseny két fordulóban zajlott. Az első fordulóban marketinggel kapcsolatos tesztkérdéseket kaptak a csapatok. A kérdések a marketinggyár termékeivel és a marketing szakma érdekességivel foglalkoztak. A második fordulóban a csapatok egy kidolgozandó feladatot kaptak, amely egy veszprémi rendezvény megszervezéséhez kapcsolódott. A feladat megoldását egy szakmai zsűrinek kellett bemutatniuk. A zsűri tagjai: Dr. Veres Zoltán egyetemi tanár, a Marketing Intézeti Tanszék vezetője, Dr. Bátor Attila egyetemi docens, a Marketing Intézeti Tanszék oktatója, Pethő Beáta a Haribo Hungária Kft. marketing managere és Hargitai Dávid Máté a Marketing Intézeti Tanszék PhD hallgatója.

A zsűri a prezentációk pontozása során figyelembe vette azt, hogy mennyire innovatív a megoldás, kidolgozottságában mennyire részletes és logikus, a prezentáció stílusát, technikai színvonalát és a prezentációs készséget.

A Market-mixers csapat

A Market-mixers csapat

A marketing versenyre összesen 5 iskolából 25 diák érkezett. Három csapat a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskolát képviselte, egy-egy csapat érkezett a székesfehérvári Belvárosi I. István Szakközépiskolából, a balatonfűzfői Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégiumból, a veszprémi Padányi Katolikus Gyakorló Iskolából és a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolából.

A verseny első fordulóját, a marketing tesztet a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola „Market-mixers” nevű csapata nyerte meg, melynek tagjai Molnár Lúcia, Nyárs Adrienn és Tóth János. A második forduló, a marketingtervezés és a prezentációs különdíj nyertese a Veszprémi Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola „Challenge accepted” nevű csapata lett, melynek tagjai Kovács Vanessza Vanda, Blednik Christopher, Somogyi Erik és Tüske László. A Marketing Challenge Day abszolút első helyezését pedig szintén a Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola „Market-mixers” nevű csapata szerezte meg.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara 2015 szeptemberétől a régió felsőoktatási kínálatában hiánypótló Kereskedelem és marketing szakot indít nappali és levelező tagozaton Veszprémben és Nagykanizsán. A szakon a tanulmányi idő 6 félév + 1 félév szakmai gyakorlat.

A Challenge accepted csapat

A Challenge accepted csapat

A Kar a Kereskedelem és marketing alapképzési szakot azoknak ajánlja, akik meg szeretnék ismerni a marketing legújabb irányzatait, betekintést szeretnének nyerni többek között az online marketing világába, a reklám, a PR és az eladásösztönzés rejtelmeibe, valamint piackutatóként, reklámszakemberként, márkamenedzserként vagy marketingvezetőként szeretnének elhelyezkedni. A szak hallgatói megismerik a marketing fogalmát, eszközrendszerét, módszertanát és a fogyasztói, vevői magatartás folyamatát, képesek lesznek marketingstratégia kialakítására, elmélyítik ismereteiket a fogyasztóvédelem területén, betekintést nyernek az értékesítési tevékenység folyamataiba, jogi, etikai követelményeibe, valamint a speciális kereskedelmi és marketing szoftverek működésébe.