P1070062A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara kiemelten kezeli az idegen nyelvű képzést, mert célja, hogy hallgatói a későbbi sikeres munkavégzéshez megfelelő nyelvtudással rendelkezzenek. Ennek érdekében a Kar angolul és németül Gazdaságtan alapjai kurzust szervez, a tantárgyak egy részét idegen nyelven oktatja külföldi, anyanyelvi oktatók közreműködésével ingyenesen, valamint elősegíti hallgatói kijutását külföldi oktatási intézményekbe.

A fenti cél megvalósítása érdekében 2015 februárjában a TÁMOP-4.1.2. D-12/1/KONV-2012-0017 azonosító számú „Idegen nyelvi képzési rendszer fejlesztése a Pannon Egyetemen” című projekt keretében a Kar „Idegen nyelvű állásinterjúra felkészítő kurzust” szervez hallgatóinak angol és német nyelven.

A kurzusra 20 hallgató jelentkezett. A résztvevő hallgatók 20-20 órán keresztül angol és német nyelvű tréningeken vesznek részt, melyek során képzett nyelvtanárok készítik fel őket az idegen nyelvű állásinterjúra. A nyelvi tréningeken a munka világával és a munkakereséssel kapcsolatos szókincsüket bővítik, valamint megtanulnak idegen nyelven önéletrajzot és motivációs levelet írni. A kurzus résztvevői hasznos tanácsokat kapnak arra vonatkozóan, hogyan készüljenek fel egy állásinterjúra, az interjú során hogyan prezentálják megfelelően önmagukat, s emeljék ki saját értékeiket, erősségeiket. A tréningeken az állásinterjúk során fellépő stresszhelyzetek kezelése is hangsúlyos szerepet kap, megtanulják, hogyan reagáljanak a felmerülő kérdésekre, hogyan érveljenek idegen nyelven. A nyelvi tréningek interaktívak, az oktatók videók, hanganyagok segítségével jó és rossz példákat mutatnak be, valamint állásinterjúk szimulálásával vonják be a hallgatókat a munkába, ezáltal is fejlesztve az idegen nyelvű kommunikációs készségüket.

P1070147A kurzus során az idegen nyelvű tréningek mellett, 5 alkalommal, vállalati szakemberek tartanak előadásokat, s osztják meg a hallgatókkal tapasztalataikat, látják el őket hasznos tanácsokkal az álláskereséssel és az állásinterjúra történő felkészüléssel kapcsolatban. Az előadások célja az, hogy a hallgatók a munkaadók oldaláról is megismerjék a munkaerőpiacot. A szakemberek bemutatják az általuk képviselt területet, az elhelyezkedési lehetőségeket az adott területen. A Kar öt szakterületről hívott meg előadókat: emberi erőforrások, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy-számvitel, turizmus, vezetés-szervezés. A hallgatók az előadások során megismerhetik a munkaadók elvárásait, korábbi pályázókkal kapcsolatos tapasztalatait, megtudhatják, hogy mit tehetnek a sikeres elhelyezkedés érdekében, hogyan növelhetik versenyelőnyüket a munkaerőpiacon, és hasznos tanácsokkal gazdagodhatnak.

A kurzus végén a hallgatók a szakemberek által kiírt fiktív állásokat megpályázva, próbainterjúkon vesznek részt, hogy ez által a gyakorlatban is elmélyítsék a kurzus során szerzett ismereteket és megszerezzék első állásinterjú tapasztalatukat.

A kurzuson résztvevő vállalati szakemberek szakterületenként:

  • Emberi erőforrások: Fejérdi Ildikó – HR vezető, JOST Hungária Bt.
  • Nemzetközi gazdálkodás: Bihari Katalin – vezető tanácsos, Külügyminisztérium, Észak-Amerikai Főosztály
  • Pénzügy-számvitel: Kakuk Béla – ügyvezető igazgató, UCMS Hungary Kft.
  • Turizmus: Lamperth Judit – turisztikai szakértő
  • Vezetés-szervezés: Szável Krisztián – HR vezető, Bourns Kft.