KepzesiszerkA továbbtanulási döntéskor ma már nem egyszerűen egyetemi, vagy főiskolai képzésekre jelentkeznek a középiskolások, hanem a Bologna-rendszer sajátosságainak köszönhetően olyan speciális hívószóval rendelkező képzésekre, mint az FSZ, a BSC, vagy éppen a BA. A Bologna-folyamat következtében a gazdasági területen a képzések három szintre bonthatók: alap-, mester- és doktori szintre, illetve az alapszakok – lehetséges – előzményeként beszélhetünk a felsőfokú szakképzésekről is.

A felsőfokú szakképzés (FSz) elsősorban gyakorlatias ismeretek oktatására koncentrál, és jellemzően egy-egy szűkebb szakterületre vonatkozóan nyújt alaposabb felkészültséget. A képzés elvégzése alapvetően az érettségi vagy egy már meglevő felsőfokú szakképesítés kiegészítését szolgálja egy jól hasznosítható ismeretanyaggal. A képzés időtartama 2 év, a képzést az alapképzés előszobájának is szokás hívni, azonban diplomát nem ad!

Az alapképzés (BSc/BA) az új, többciklusú képzési rendszerben a felsőfokú végzettség megszerzésének első lépcsőfoka (az FSz nem ad magasabb végzettséget, csak szakmát). Az alapképzéseken a hallgatók egy-egy tudományterülettel átfogó jelleggel ismerkednek meg, elsajátítva egyúttal bizonyos szakmák lényegi ismeretanyagát, és fejlesztve a végzésükhöz szükséges készségeket. Az alapképzés a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyek többségénél elegendő a belépéshez. A képzés időtartama 3-3,5 év, melyből jellemzően 1 félév gyakorlati idő. A képzésekben az idegen nyelv, ezen belül is a szakmai nyelv elsajátítását idegen nyelvű kurzusok és külföldi oktatóink is elősegítik.

Az alapszakok elvégzését követően van lehetőség mesterképzésre (MSc/MA) jelentkezni, ezen diploma megszerzése után pedig a Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola biztosít lehetőséget a PhD, azaz Doktori fokozat megszerzésére.

Az aktuális felvételi információkért, tippekért kövess minket a Facebookon!