Az innovatív ötletek, és a mögöttük álló vállalkozó szellemű emberek nélkül nem lehetséges a körforgásos gazdaságra való átállás: ezzel összhangban a Greenlike Nyári Egyetemünk középpontjában is a stratupok és a körforgásos gazdasági szemlélet álltak.

A tíz napos tábor a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú “Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” c. projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg 2022. július 17-26. között.

A diákok a nyári egyetem első szakaszában csapatépítő, illetve körforgásos gazdaságról és vállalkozásindításról szóló tréningeken vettek részt, majd az intenzív pitch tréningen már a záró prezentációra történő felkészülésre koncentráltak.

A nyári egyetem során 2022. július 19-én került megrendezésre egy GreenLike verseny, amely során a diákok innovatív körforgásos vállalati jó gyakorlatokat prezentáltak, ahol az anyagáramokat is azonosítaniuk kellett, azaz azt, hogy hogyan járulnak hozzá az egyes jó gyakorlatok a biológiai körhöz, technológiai körhöz vagy az energiaáramok körkörössé tételéhez.

A verseny nyertes csapata a tengerben található hulladékok divatiparban való felhasználásán keresztül mutatta be az alapanyagok újraértelmezését. A nyertes csapat tagjai Fehérvári Dávid, Kurkó Andrea és Ács Levente voltak, akiknek ezúton is gratulálunk!

A verseny a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.