A felvételi döntés során azt is számba kell venni, hogy nappali, vagy levelező képzést válasszunk. Bár ez a kérdés talán nem a legnehezebbek közé tartozik, azért érdemes végiggondolni a lehetőségeket.

Nappali tagozatosok esetében az oktatás hétfőtől péntekig történik, azonban a kreditrendszer sajátosságai miatt a hallgatók maguk állíthatják össze órarendjüket igényeik szerint. A mintatantervtől való eltérést – kevesebb óra felvételét például – nem igazán ajánljuk, hiszen bizonyos tantárgyak egymásra épülnek, így nem teljesítésük esetén előfordulhat, hogy a tanulmányi idő hosszabbodik. Nappali tagozaton magas óraszámban történik a nyelvoktatás, kis csoportokban, mely lehetővé teszi, hogy a diplomához szükséges előírásnak megfelelő nyelvvizsgát megszerezhessék a hallgatók és szaknyelvet magabiztosan tudják használni.

Levelező képzésünket akkor ajánljuk, ha például munka mellett szeretné valaki megszerezni a diplomát, vagy napirendjével nem tudja összeegyeztetni a heti 5 napból álló képzési rendet. Ebben a képzési formában ugyanis szombati napokon van oktatás, jellemzően 9-17h között, egy-két választható tantárgy esetében pedig előfordul (ezek számát lehetőségeinkhez képest minden tanévben minimalizáljuk), hogy péntek délután.Levelező képzés során azonban a kontaktórák száma sajnos – pont az időbeosztásból adódóan – kevesebb, mint nappali tagozaton, így valamennyivel több egyéni felkészülést kíván, mint a nappali tagozatos hallgatóktól. Ez abból adódik, hogy a levelezősök is ugyanazon ismereteket sajátítják el, mint nappali tagozatos társaik. A felkészülést azonban számos, az ún. Moodle-rendszerben elérhető segédanyag, jegyzet is segíti.

Bármelyik tagozaton jogosultak a hallgatók a nemzetközi tanulmányi ösztöndíjak, speciális, kiegészítő, szociális és egyéb ösztöndíjak megpályázására – ezek feltételeit a pályázati kiírások tartalmazzák, azonban felhívnánk a figyelmet arra, hogy általában a költségtérítéses hallgatók ezen ösztöndíjakra, valamint egyéb juttatásokra – például lakhatási támogatás, könyvtámogatás – nem jogosultak. Mindkét tagozaton lehetőség van egyetemi öntevékeny csoportokba való bekapcsolódásra, valamint a pezsgő egyetemi életben való részvételre.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a költségtérítéses státuszból államilag finanszírozott státuszba át lehet kerülni, ugyanis a megüresedett állami helyekre átsorolási pályázatot hirdetünk – az üres helyek függvényében, jellemzően minden egyes félévben, érdemes tehát jó tanulmányi eredményt elérni már az első félévtől!