Diákmenedzsment Bajnokság 2018 – Harmadik helyezett az Elit Consulting!A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatóiból álló „Elit Consulting” harmadik helyezést ért el a Diák Menedzsment Bajnokságon. Az alábbiakban a csapat tagjai – Halász Bence, Szabó Dániel és Ujtz Zoltán – számolnak be tapasztalataikról.

„A versenyre összesen 239 csapat jelentkezett az ország különböző pontjairól. Ez a szám az élő selejtezők és az online középdöntő után 10 csapatra redukálódott.

A döntő megmérettetés május 4-én Budapesten került megrendezésre a Tata Consultancy Services székházában. Elit Consulting nevű csapatunknak a nap korán kezdődött, mivel 9:30-ig, vagyis a regisztrációig a helyszínre kellett érnünk. A formalitások és az ünnepélyes megnyitó után elkezdődtek a kerékpáros üzlettel kapcsolatos szimulációk. Ez 4 menedzsment döntést foglalt magában, súlyban pedig az összpontszám 40%-át képezte. A szimulációk közben mindegyik csapatnak prezentálnia is kellett előre meghatározott sorrend alapján. Ezek a prezentációk az összpontszám 60%-át adták, és tartalmazniuk kellett többek között az előzetesen kidolgozott kerékpáros termékkoncepciót, pénzügyi tervet, marketing tevékenységet is.

Diákmenedzsment Bajnokság 2018 – Harmadik helyezett az Elit Consulting!Ebédmeghívást is kaptunk a Tata étkezőjébe, erre 13:00-kor volt lehetőségünk, egy hosszabb, 40 perces szünet keretein belül. A végső döntés és a prezentációk lezajlása után egy kisebb, szórakoztató feladat következett. 16:45-kor kezdetét vette az eredményhirdetés, a 10. helyezettől… 15 izgalmakkal teli perc után derült ki, hogy a dobogóra fellépve, országos 3. helyezettek lettünk.

Díjunk a tapasztalat és kapcsolati tőke mellett, egy 50.000 Ft-os műszaki vásárlási utalványból a Loxon jóvoltából és egy 450.000 Ft-os tréningcsomagból állt a Tata Consultancy Services felajánlásából. A díjak átvétele után következett a közös fénykép készítése a már említett szponzorokkal. Majd eredményes és tartalmas napunkat egy interjúval zártuk, melyben a verseny értékelése mellett, élményeinket is elmondhattuk a jövőbeni induló csapatoknak.

Halász Bence:
Mindig keresem a kihívásokat és a lehetőségeket az önfejlesztésre, így nem volt kérdés, hogy jelentkezek-e a versenyre. Úgy gondolom értékes tapasztalatokra tettünk szert, erős csapatokkal mérhettük össze tudásunkat és – nem utolsó sorban – a kapcsolati tőkénket is tovább építhettük a verseny alkalmával.

Diákmenedzsment Bajnokság 2018 – Harmadik helyezett az Elit Consulting!Szabó Dániel:
Az utóbbi egy, másfél évben egyre gyakrabban éreztem késztetést arra, hogy megszerzett ismereteimet próbára tegyem. Tehát egyre több és változatosabb tematikájú versenyre jelentkeztem ennek érdekében, amit utólag sem bántam meg. Ezek a lehetőségek elősegítik a jobb csapatmunkát, a prezentációs készségek javulását és természetesen önbizalmat adnak a további megmérettetésekhez. Az elért eredmények, helyezések és díjak pedig csak a habot jelentik azon a bizonyos tortán.

Ujtz Zoltán:
Közel másfél hónapig tartott a Diák Menedzsment Bajnokság. Kisebb megszakításokkal, készülve a zárthelyikre, feladatokban és teendőkben gazdag volt ez az időszak. Nem ez az első közös megmérettetésünk, korábban részt vettünk egyetemi és országos versenyeken is Elit Consultingként. Azért érdemes az ilyen versenyekre jelentkezni, mert megnyílik a lehetőség, hogy kapcsolati-, tudás- és bizalmi tőkénket egyaránt növelni, fejleszteni tudjuk.”

A kiváló eredményért ezúton is szívből gratulálunk Halász Bencének, Szabó Dánielnek és Ujtz Zoltánnak! Szép volt, Elite Consulting!

(Fotó: facebook.com/diakverseny)