PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

Turisztikai és Vendéglátóipari Szaknap 2023 – pályázati felhívás

Szeretnéd megmérettetni magad a gyakorlatban és bevetni az egyetemi évek alatt elsajátított tudásodat?

Most itt a lehetőség, hogy olyan egyedülálló szakmai versenyben vegyél részt, amely az ország egyik legnagyobb presztízsű borvidékével kapcsolatos. A BGE Gundel Károly Gazdaságtudományi Szakkollégium és a tolcsvai Szirmay Waldbott Kastély és Látogatóközpont szervezésében első alkalommal kerül megrendezésre a Turisztikai és Vendéglátóipari Szaknap, amelynek fókuszában a Tokaj-hegyaljai Borvidék és a tokaji bor áll.

A rendezvény célja nem kevesebb, mint hagyományt teremteni és egy színvonalas, emlékezetes versenyt rendezni turizmus – vendéglátás, közösségszervező és kereskedelem-marketing szakirányon tanuló egyetemi hallgatók számára.

A következő kategóriák egyikében indulhatsz:

1. „Az Aszú Újragondolva”:

  • Az „Aszú újra gondolva” témához illeszkedő menükártya megtervezése és elkészítése, egy komplett, 5 fogásos menüsorral (étel és italsor) a szakmai szabályok betartása mellett. Az ételsorban javasolt a Tokaji aszú beillesztése, felhasználása.
  • A menüsor bemutatása 15 perces prezentáció keretében, amelyben meg kell indokolni az ételsor és italsor kiválasztását, valamint röviden be kell mutatni az ételeket. Továbbá készíteni kell egy jól értelmezhető terítékrajzot vagy fotót az 5 fogásos menüsorhoz.

2. „Vonzó Tokaj-Hegyaljai Borvidék”:

  • Álmodjatok meg azt az akciótervet, amely a Z generáció szívéhez közel viszi a Tokaji borok világát. Készítsetek egy átfogó, de kivitelezhető akciótervet, amely a tokaji borvidéket a Z generáció számára izgalmassá és érdekessé teszi.
  • A marketingstratégiai ötletek tartalmazhatnak, rendezvényterveket, digitális platformok használatát, vagy bármilyen egyéb innovatív és kreatív megközelítést.

3. „Tokaji, a Borok Királya, a Királyok Bora”:

  • Hogyan lehetne újra pozícionálni a tokaji borokat a globális borpiac élvonalában?
  • Hogyan győznéd meg kortársaidat a tokaji borok zsenialitásáról?
  • Reklámfilm, marketing- és eseményterv formájában várják ötleteidet.

Menetrend:

Első Forduló: Október 26., Budapest. (Várnak egy kb. 90%-os készültségű „nyers változatot” tőled.)

Második Forduló: A legjobb csapatok önállóan szakmai mentorok segítségével tökéletesítik pályamunkáikat.

Döntő: November 18., Tolcsva:

A második fordulóban elkészült munkák a legnagyobb szakmai napon a tolcsvai Szirmay Waldbott Kastély és Látogatóközpontban kerülnek bemutatásra.

Nyeremények:

1. Kategória: 1 napos közös főzés egy „Star Cheffel”
2. Kategória: 1 éjszaka a tolcsvai 4 Angyal Vendégházban 3. Kategória: Borkostolóval egybekötött dűlőtúra

Jelentkezési határidő: október 15. 23:55

A versenyre 2 fős csapatok jelentkezését várják! Jelentkezés itt >>>

Formai követelmények a következők:

Mindhárom témában várnak egy max 15 perces pályaművet (prezentáció, film, fotókollázs, menükártya stb. formában – kreativitásotoknak csak a képzeletetek szabhat határt), aminek előadásában a páros mindkét tagja részt vesz.

Pályamunkáitokat az alábbi linken csatoljátok >>>

Pályamunkák feltöltési határideje: október 23., 23:55

Ha szeretnél ennek az izgalmas kezdeményezésnek a részese lenni és megmutatni, mit tudsz, jelentkezz és alkoss!

További információkért kövessétek a verseny facebook eseményét >>>

A versennyel kapcsolatos kérdéseiteket az alábbi email címen tehetitek fel: verseny.gundelszakkoli@gmail.com

AWE – női vállalkozásfejlesztési program 2023

Az Amerikai Nagykövetség és az Fenntartható Vállalkozásokért Alapítvány közös női vállalkozásfejlesztési programot indított idén 3. alkalommal. Academy for Women Entrepreneurs (AWE)–  6 hónapos női vállalkozásfejlesztési program online képzéssel, személyre szabott mentorálással, inspiráló közösséget nyújt a 25-55 év közötti vidéki vállalkozni szándékozó, vagy vállalkozást működtető nőknek. A képzés végén a legjobbak között 15 ezer dollár kerül kiosztásra.

A program a magyar vállalkozói környezethez igazodva segíti a programhoz csatlakozókat, olyan nőket várnak, akiknek van vállalkozási ötletük, amit szeretnének megvalósítani, vagy még nagyon korai szakaszban van a vállalkozásuk, akik elkötelezettek abban, hogy megvalósítsák, fejlesszék az ötleteiket, vállalkozásukat.

A programról www.awehungary.com oldalon lehet informálódni, és itt lehet jelentkezni is.

A program szervezője:

Balluff – diákmunka és szakmai gyakorlat lehetőség 2023

Az automatizálásban csúcspozíciót elfoglaló veszprémi székhelyű Balluff-Elektronika Kft. további növekedéséhez diákmunka és szakmai gyakorlat lehetőséget is hirdet.

Diákmunka: LEAN Mérnökség

Feladatok:

  • Termelési hatékonyság fejlesztésére ható projektekben részvétel,
  • Veszteségek feltárása,
  • SMED tevékenységek támogatása,
  • SAP modulok alkalmazása,
  • Munkatervek létrehozása, aktualizálása.

Feltételek:

  • Aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszony (gazdaságtudományi terület)
  • Három befejezett félév
  • Nyitottság új ismeretek megszerzésére,
  • Tanulni vágyás,
  • Pontosság, Megbízhatóság, Flexibilitás,
  • Proaktívitás,
  • Alap szintű MS Office ismeretek.

Megszerezhető tudás és tapasztalat:

  • Lean szemléletmód,
  • Lean eszközök elméleti ismerete és gyakorlati alkalmazása,
  • Projekt szemléletmód,
  • Gyártási tevékenységek, folyamatok megismerése,
  • Kommunikációs képesség fejlesztése,
  • Rendszerszemlélet,
  • SAP modulok megismerése (routing),
  • MS Office eszközök mélyebb megismerése.

A jelentkezéseket a következő címen fogadják: nora.siki@balluff.hu


Szakmai gyakorlat lehetőség: Operatív beszerzés

Elvárások:

  • Nappali tagozatos hallgatói jogviszony (gazdaságtudományi terület),
  • Magabiztos MS Excel használat,
  • Angol nyelvtudás,
  • Pontosság, precizitás,
  • Megbízhatóság.

Amit kínálnak:

  • Hosszútávú munkalehetőség,
  • Rugalmas beosztás,
  • Jó munkakörnyezet,
  • SAP ismeret,
  • Lehetőség szakdolgozat írásra, illetve szakmai gyakorlat teljesítésére,
  • Gyakorlati tapasztalat szerzése.

A jelentkezéseket a következő címen fogadják: kinga.paal-simon@balluff.hu

(Hirdetés feltöltve: 2023.10.04.)

ICCO – nemzetközi verseny 2023

A Kommunikációs Tanácsadók Nemzetközi Szövetsége, az ICCO idén is elindítja nemzetközi versenyét az egyetemisták részére.

A szervezők 2023. október 31-ig várják a 2 fős csapatok jelentkezését (egyetemenként 1 csapat indulhat).

 Az ICCO tagszervezetei révén több mint 3000 pr-ügynökséget foglal magába a világ minden tájáról: európai központtal működik, de afrikai, ázsiai, amerikai és ausztrál tagokkal is büszkélkedhet.

A verseny ingyenes és regisztrálni itt lehet >>>

 A Magyar PR Szövetség számára kiemelten fontos az oktatás és a fiatalok támogatása. Idén harmadszor rendezik meg a Next Generation PR World Cup hazai előselejtezőjét, ahol 35 év alatti fiatalok versenyezhetnek, egyben a PREXÁ-n is újra osztottunk „Utánpótlás szakember” kategóriában díjat, amelyben a 35 évet még be nem töltött PR szakemberek nevezhettek.

Az ICCO mentoráláson felül az induló csapatoknak hazai szakemberek segítségével támogatást nyújtanak.

Mit kell tudnunk a globális éghajlatváltozásról? – Videósorozat 5. rész

Dr. Gelencsér András akadémikus, a Pannon Egyetem rektorának a GTK hallgatói részére a globális éghajlatváltozásról tartott ismeretterjesztő előadásából videósorozatot készítettünk.

A kis videókból megtudhatjuk mi az az üvegházhatás, milyen változásokat idézett elő az ember a légkörben, mi a hatása a vulkánkitöréseknek és mi a tudomány, a politika és a marketing szerepe az éghajlati modellek társadalmasításában.

A video sorozat az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium keretében valósul meg melynek Professzor úr a szakmai vezetője.

5. rész: A föld(természet) üvegházgáz-koncentrációval történő hömérsékletszabályozása a múltban
Kattints a videóra, ha kíváncsi vagy arra, hogyan szabályozta a természet az üvegházhatású gázok koncentrációjával a Föld éghajlatát. Hallottál már arról, hogy ilyen hatás 55 millió évvel ezelőtt teljesült a természetben? Na de vajon akkor mi történt és mi ezt honnan tudhatjuk?

MNB – Kiválósági Fesztivál

Időpont: október 7. (szombat), 15.30 óra

Helyszín: Infopark (1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 2.)

Részletes program:

  • 15.30 – Érkezés, regisztráció
  • 16.00 – Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének köszöntő beszéde / Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorának beszéde / Szabó László, a Hungarian Innovation Hub vezetőjének beszéde
  • 16.30 – Kerekasztal-beszélgetés / Téma: Az innováció a kulcs a következő évtized megnyeréséhez / Moderátor: Balatoni András (MNB)
  • 17.15 – Szünet
  • 17.25 – Kerekasztal-beszélgetés / Téma: Az egyetemről unikornis: hogyan segíthetné az egyetemi ökoszisztéma a hazai startupokat / Moderátor: Fáykiss Péter (MNB)
  • 18.15 – Jared Schrieber, Infoscout társalapítójának keynote beszéde
  • 18.40 – Szünet
  • 18.45-  Deniz & Orsovai Reni koncert
  • 20.15 – Program zárása

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékáról szíveskedjen 2023. október 3. (hétfő) 12.00 óráig visszajelezni, fontos hogy a rendelkezésre álló férőhelyek száma korlátozott! Regisztrálni az alábbi linken keresztül tudtok >>>

Az eseményen a szakmai előadások, interaktív programok mellett lehetőség nyílik a hazai startup-világ és az MNB vezetőivel találkozni különleges street food finomságokat kóstolni és koncertet hallgatni.

A program keretében:

  • a Készpénzlogisztikai Központ szervezésében megismerkedhet a készpénz gyártásának folyamataival;
  • a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont interaktív bemutatóján apénzérmék különleges világát, a pénz fejlődését tanulmányozhatja;
  • a Pénziránytű Alapítvány standján atudatos pénzügyi döntések meghozatalához kaphat hasznos tippeket;
  • a Magyar Pénzverő Zrt az emlékérmék, érmegyártás világát mutatja be;
  • a Budapest Centre For Long-Term Sustainability a speciális kutatási területeitismerteti;
  • betekintést nyerhet az MNB-s könyvstand kínálatába, továbbá
  • lehetősége nyílik az MNB Humánerőforrás menedzsment Igazgatóságtoborzási folyamataiban részt venni.

Kérdés esetén írj bátran, a kivalosagifeszt@mnb.hu e-mail címre.

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024

A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2024-es évfolyamába szeptember 15-től október 15-ig lehet pályázni az mkoprogram.hu weboldalon. Az MKÖ a Kormány utánpótlás-képző, a 30. életévüket még be nem töltött, diplomás, magyar fiatalok karrierindító programja, amelyet a Miniszterelnökség működtet.

A 10 hónapos karrierindító ösztöndíjprogramba 60 ösztöndíjas jut be, akik idén két komponens („A” és „B”) programkínálatából választhatnak jelentkezésükkor:

„A” komponens: Szerezz szakmai tapasztalatot Magyarország minisztériumaiban!

Várható időtartama: 2024. február 1. – november 30.
Mit nyújt a program?

  • 7 hónap egy hazai minisztériumban (belföldi programszakasz), ösztöndíj összege: 300 000 Ft-s ösztöndíj
  • 3 hónap nemzetközi tapasztalatszerzés (külföldi programszakasz), ösztöndíj összege: átlagosan 670 000 Ft
  • mentorálás, minden héten közéleti és szakmai előadások, képzések, intézménylátogatások
  • továbbfoglalkoztatás és kormánytisztviselői kinevezés Magyarország minisztériumaiban a program végén

„B” komponens: Tölts fél évet Brüsszelben és kapcsolódj be az EU Tanács magyar elnökségének munkájába!

Várható időtartama: 2024. március 1. – december 31. Mit nyújt a program?

  • 4 hónap egy hazai minisztériumban (belföldi programszakasz), ösztöndíj összege: 300 000 Ft
  • 6 hónap Brüsszelben az EU Tanácsának magyar elnökségét támogatva (külföldi programszakasz), ösztöndíj összege: 680 000 Ft
  • mentorálás, minden héten közéleti és szakmai előadások, képzések, intézménylátogatások
  • továbbfoglalkoztatás és kormánytisztviselői kinevezés Magyarország minisztériumaiban a program végén
    //A havi ösztöndíjak adó- és járulékmentesek.//

A pályázati felhívás az MKÖ honlapján érhető el >>>

Folyamatos tájékoztatásért igazolj vissza a Facebook eseményre >>>

MKÖ – Karrier. Közösség. Nemzetközi tapasztalat. Jelentkezz Te is!

KSH – gyakornoki lehetőség Veszprémben 2023

KSH gyakorlat

KSH gyakorlat

A Központi Statisztikai Hivatal minden évben lehetőséget kínál egyetemi hallgatók számára, hogy kötelező szakmai gyakorlatukat a hivatalos statisztika tudásközpontjában, a KSH-ban töltsék.

A 2023-as évben Veszprémben 2 fő gyakornokot tud fogadni az Üzleti és lakossági szolgáltatások adatgyűjtési főosztály, Népmozgalmi statisztikai adatgyűjtő osztálya, szeptember 11-től egészen 2024. április 30-ig bezárólag.

Feladatok:

  • Adatgyűjtés és adatfeldolgozás, elsősorban népmozgalom statisztikai területhez (Válás, Magyar állampolgárság megszerzése) kapcsolódóan.
  • A KSH-ban alkalmazott osztályozási rendszerek, kiemelten a FEOR megismerése és alkalmazása.

Elvárt készségek:

  • Felhasználói szintű Excel, Word, és jó kommunikációs készség.

A hivatalos felhívást itt találod >>>

(Hirdetés feltöltve: 2023.09.26.)

Women in Energy – mentor program 2023

Formáld Te a jövőt, kezdj karriert az energiaszektorban!
Csatlakozz a WONY mentorprogramjához, és a programban segítenek megismerni az ágazatot, és javítani a karrierlehetőségeidet.

  • Azt hiszed, hogy az energiaszektor csak fiúknak való?
  • Attól félsz, hogy csak férfiak kaphatnak munkát ebben a szegmensben?
  • Úgy gondolod, hogy csak akkor van esélyed, ha mérnöki diplomával rendelkezel?

WONY mentorprogramja igyekszik lerombolni a mítoszokat és sztereotípiákat. Az egyesület célja, hogy növelje mindazon izgalmas, de nem annyira ismert állások ismertségét és láthatóságát, amelyeket ez az ágazat kínálhat a női szakemberek fiatal generációja számára. A tagok azért fogtak össze, hogy támogassák egymást és az egyetemet végzett női diplomások fiatal generációját, hogy elősegítsék a munkaerőpiacra való belépésüket, és növeljék karrierlehetőségeiket az energiaágazatban.

Ha mérnöki, jogi, közgazdasági, kommunikációs, nemzetközi kapcsolatok vagy bármely kapcsolódó területen tanulsz, legalább 2 félévet elvégeztél, és érdekelnek az energia- és klímakérdések, érdemes megfontolnod, hogy jelentkezz a 2023 őszi és 2024 tavaszi félévre szóló mentorprogramba. Akkor is jelentkezhetsz, ha most kezdted a pályafutásodat, és szeretnéd fejleszteni azokat a készségeket, amelyek elengedhetetlenek az ebben az iparágban való előrehaladáshoz. Az energiaágazatban széleskörű és sokrétű tapasztalattal rendelkező mentorok segíteni fognak, hogy:

  • megismerd a kerrier lehetőségeidet
  • a személyes mentor ízelítőt nyújt az ágazat munkafolyamataiba
  • hálózatépítő rendezvényeken és a vezető energia- és éghajlat-változási konferenciákon vehetsz részt
  • fejlesztheted azon készségeidet és kompetenciáidat, melyek által nélkülözhetetlen lehetsz a munkaerőpiacon
  • az energiaágazat különböző szegmenseiben tevékenykedő tagjaink személyes tanácsadásában részesülhetsz

A jelentkezési határidő: 2023. október 10.

A jelentkezési lap kitölthető itt >>>

Az eredeti felhívás elérhető itt >>>

Fontos: csak akkor jelentkezz, ha a két félévben legalább 40 órát tudsz a program tevékenységeiben való részvételre fordítani!

BCSDH – ösztöndíj

A jövő kihívásai nagy részben fenntarthatósági kihívások, amelyeket minden vállalatvezetőnek és munkatársnak ismernie és kezelnie kell. Ebből a megfontolásból indította el a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) „A jövő vezetői” tehetségprogramját az Üzleti Világtanács (WBCSD) globális programját alapul véve.

Célja, hogy a jövő vezetőinek bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő üzleti gyakorlatait, segítve őket abban, hogy vezetői pályájuk során ezen elvek mentén hozzák meg üzleti döntéseiket.

A program egyedülálló Magyarországon, hiszen nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják a résztvevők az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben „kívül-belül” megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal. A program sikeres teljesítését oklevéllel ismerik el.

A program a BCSDH „A fenntartható vállalatvezetés irányelvei hét alapelvére épül. Minden szakmai nap során egy-egy ajánlás céljait, elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járhatod körbe, ami kiegészül a Fenntartható termékek, innovációk és szolgáltatások témájával.

Minden évben egy egyetemista díjmentes részvételi lehetőséget nyerhet „A jövő vezetői” tehetségprogramban, és együtt tanulhat az ország legnagyobb cégeinek vezetőivel és szakembereivel.

  • Szeretnéd megismerni leendő munkahelyed kulisszatitkait?
  • Van kedved beszélgetni olyan vezetőkkel, akikről eddig csak a neten olvastál?
  • Kipróbálnád magad olyan fiatal vállalati szakemberek között, akik már ismerik az üzleti világot?
  • Szert tennél vezetői, szakmai tapasztalatra és értékes kapcsolati hálóra?
  • Megismernéd a fenntartható fejlődés és üzleti világ kapcsolódását?

Ha bármelyik kérdésre igen a válaszod, jelentkezz a programba 2023. október 31-ig! >>>

Archívum

Go to Top