PANNON EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

GreenLike – Milyen lesz a jövő ZÖLD egyeteme?

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának GreenLike versenyét, melyet ezúttal is a Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratóriummal együttműködve hirdetett meg. Közel 160 középiskolás diák vett részt az országos megmérettetésen, mely a környezettudatosság, fenntarthatóság és körforgásos gazdaság témáját helyezte középpontba.

A kétfordulós GreenLike verseny a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú “Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” c. projekt keretében, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával valósult meg.

Az online előválogatón, 2023. október 24-én a versenyző csapatok körforgásos gazdasággal kapcsolatos tesztet oldottak meg. A tíz legtöbb pontot elérő csapat jutott tovább a november 17-ei döntőre, amely Veszprémben került megrendezésre.

A döntőn interaktív és kreatív feladatokat kellett megoldaniuk a versenyzőknek: kiválasztottak egy tetszőleges GreenLike podcastot és tartalmát egy poszteren foglalták össze; majd rögtönzött beszéd formájában körforgásos gazdasággal kapcsolatos fotók alapján alkottak összefüggő szöveget; végül pedig egy prezentációban mutatták be, hogyan képzelik el a jövő zöld egyetemét.

A döntőn, a csapatok teljesítményét értékelő szakértő zsűri tagjai Takácsné Ferenczik Brigitta, a Pannon Egyetem Fenntarthatósági Kompetencia Központjának mb. igazgatója, Dr. Tóth-Nagy Georgina, környezetmérnök, a Fenntarthatósági Megoldások Kutatólaboratórium adjunktusa és Laczkó Boglárka, környezetkutató, fenntartható fejlődési szakember voltak.

Az országos versenyre összesen 40 csapat regisztrált, így közel 160 diák vett részt az online fordulón. Jelentkeztek csapatok Balatonfűzfőről, Budapestről, Győrből, Keszthelyről, Kőszegről, Pécsről, Székesfehérvárról, Szolnokról, Várpalotáról. A döntőre 10 csapat jutott tovább, vagyis közel 40 diák mérte össze tudását.

A verseny végeredménye:

1. helyezett: a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium “BeGreen” csapata, melynek tagjai: Csizmadia Fanni, Csöngei Kata, Losonczi Dorina, Strancz-Kiss Maja

2. helyezett: a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium “Cserkó” csapata, melynek tagjai: Árgyelán Bendegúz, Baranyi Lora Tímea, Szaszala Mátyás, Vári-Molnár Benedek

3. helyezett: a Székesfehérvári SZC I. István Technikum “Pletyisarok” csapata, melynek tagjai: Jelinek Dóra, Miklós Nikolett, Szőke Tímea, Takács Nina Lili

1. helyezett:

2. helyezett:

3. helyezett:

A verseny a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósult meg.

Nyílt nap Veszprémben – 2023. november 15.

A Pannon Egyetem 2023. november 15-én, szerdán 9:30-tól nyílt napot tart Veszprémben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk! A nyílt nap helyszíne a “B” épület aulája (Egyetem utca 10.).

A nyílt napon a Gazdaságtudományi Kar minden alapképzési, mesterképzési szakja és felsőoktatási szakképzése külön standdal jelenik meg, ahol oktatóktól, hallgatóktól kaphatnak részletes felvilágosítást a felvételi előtt állók. Emellett a kart bemutató előadáson is részt vehetnek az érdeklődők 11:00 órától az A/2-es előadóban (A épület).

Ha szeretnél bepillantani a gazdaságtudományba, kíváncsi vagy, mit tanulhatsz az egyetemen, látogass be szakmai előadásainkra, vagy nézd meg, milyen egy igazi Marketing Fókuszlabor.

Ha kérdésed van, a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen vagy a (88) 624-000/6411-es melléken elérsz minket.

Gazdasági Ízelítő – Szakmai előadások a nyílt napon

9:30-10:00

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 9:25-kor!
(max. 20 fő/turnus)

10:00-10:25

Logisztika a mindennapokban – Szakmai előadás
Előadó: Éles Barna

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

10:15-10:45

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 10:10-kor!
(max. 20 fő/turnus)

10:30-10:55

VÁLLALKOZZ, okosan! – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Dániel Zoltán András

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

11:00-11:30

Miért a PE-GTK? – A Gazdaságtudományi Kart bemutató előadás
Előadó: Dr. Fehérvölgyi Beáta, dékán

A épület, földszint, A/2 előadó

11:35-12:00

Segítség a napi pénzügyekhez – Szakmai előadás
Előadó: Almásné Kincse Hajnalka

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

12:00-12:30

GTK Tour – Nézz körül nálunk! 
Körséta az A épületben Fehér Patrícia vezetésével.

Gyülekező 11:55-től a B épület bejáratánál.

12:05-12:30

Minden reklám hazudik? – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Veres Zoltán

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

12:35-13:00

Utazási trendek a 21. században – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Lőrincz Katalin

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

12:45-13:15

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás
Előadó: Mészáros Péter

B épület, alagsor
Gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál 12:40-kor!
(max. 20 fő/turnus)

13:05-13:30

MINŐSÉGről MOSTanság – Szakmai előadás
Előadó: Dr. Ködmönné Pethő Henrietta

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

13:35-14:00

Csere-bere fogadom, többet vissza nem adom – Szakmai előadás
Előadó: Szántó Balázs

A épület, 2. emelet, A/204 terem (Kari Könyvtár)

Focus Tour – Marketing Fókuszlabor látogatás

Látogass el egy igazi Marketing Fókuszlaborba, pillants be a detektívtükör mögé! Modern felszereltségű fókuszlaborunk egyedülálló a régióban, kiválóan alkalmas fókuszcsoportos interjúk készítésére, terméktesztelésremarketingkutatások lebonyolítására. Próbáld ki Tobiit, a szemkamerát, mely képes követni és rögzíteni az emberi szem mozgását, így az is nyomon követhető, hogy mire figyel leginkább a fogyasztó.

A nyílt nap során 3 laborlátogatást szervezünk: 9:30-10:00, 10:15-10:45, 12:45-13:15 között. Egy körben max. 20 főt tudunk fogadni. Jelentkezés és gyülekező a Kereskedelem és marketing szak standjánál. 

További infó a fókuszlaborról itt. >>>

Nyílt Nap AFTER

A Pannonon idén egész napos programmal várják a felvételi előtt álló középiskolásokat a szervezők 2023. november 15-én.

A délelőtti programokon a továbbtanulni készülő diákok tájékozódhatnak a képzésekről és a legfontosabb tudnivalókról a felsőoktásban. A délutáni programok a közösségről és a kikapcsolódásról szólnak, hiszen az egyetemi lét nem csak a tanulásból áll. Milyen a pannon életérzés? Megtudhatja mindenki, aki részt vesz a Nyílt nap AFTER-en. INGYENES belépés Regan Lili DJ szettjére és Dzsúdló koncertjére!

14.00-16.30 között a Pannon Egyetem alsó kampuszán izgalmas programok várják a fiatalokat, amelyek közül részt lehet venni bármelyiken. Amennyiben legalább egy interaktív játékban részt vesz valaki, átveheti a koncertekre szóló karszalagot!

Az esti buli előtt zsíroskenyérrel, teával várunk a chill zone-ban.

A koncertek 17:00 és 20:00 óra között lesznek az ActiCityben!

REGISZTRÁCIÓ A NYÍLT NAP AFTER-RE itt! >>>

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Tour de Pannon – Turizmusverseny középiskolásoknak

Tour de Pannon

LEGYÉL TE IS ANIMÁTOR!

Félreértések elkerülése végett: a szállodai animátor nem rajzfilmeket készít.

Igaz, ez a munka is igazán kreatív és változatos, akár a rajzfilmkészítés legyen szó akár gyerek show vagy sport animációról Az animátor feladata a szálloda területén megvalósítható programok kidolgozása és megvalósítása abból a célból, hogy a vendég „házon belül” is jól érezze magát, ne unja
meg a passzív nyaralást.

El tudjátok képzelni, hogy egy balatoni szállodában programokat szervezzetek? Esetleg láttatok már ilyesmit, és tudnátok jobban csinálni?

Ha elfogadjátok a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének kihívását, akkor most nyerhettek is azzal, hogy szabadon engeditek a fantáziátokat! Belevágtok?

I. FORDULÓ

Idén meghívunk benneteket a NEREUS Park Hotelbe, legyetek ti a szálloda animátorai!

A Balatonalmádiban található szálloda vendégei a főszezonban (nyáron) főleg a magyar családok közül kerülnek ki. A szálloda számos lehetőséget kínál a nyaralás pihentető vagy aktív eltöltéséhez egyaránt, azonban a gyerekprogramok egyelőre hiányoznak a kínálatból. Ebben kérjük a segítségeteket!

A versenyfeladat a szálloda arculatához, kínálatához, meglévő lehetőségeihez kapcsolódóan animációs program kidolgozása.

A tervezés során ajánljuk az alábbi három korcsoport használatát: 3-6 évesek, 6-10 évesek, 10-14 évesek.

A programokban javasoljuk a tematikus, kevésbé asztalhoz kötött lehetőségeket – ha például kézműves jellegű tevékenységre gondoltok, azt foglaljátok keretbe (pl. ne csak önmagáért készüljön el a báb).

A versenyre való nevezéshez készítsetek el a három korcsoportnak, három-három részletes programajánlatot. A megoldások tartalmazzák a tevékenységek pontos leírását/kivitelezési módját, anyagszükségletét, időráfordítást, személyi feltételeket és költségtervet A tervezetet doc docx vagy pdf kiterjesztésű dokumentumban készítsétek el, és ezt küldjétek el nekünk.

Nevezés: 3 fős csapatokban

Beküldési határidő 2023. november 20. 12:00 – A beküldést követően, 2023. november 27-ig kerül kiválasztásra a 10 legjobb pályamunka. Az eredményről minden csapatot értesítünk!

A pályamunkák értékelése során figyelembe vett szempontok:

  • újszerűség és kreativitás
  • fenntartható tervezés
  • célcsoport specifikus kidolgozottság
  • helyszínhez illeszkedő megoldások
  • áttekinthető és igényes külalak

FONTOS! Az elkészült pályaműveket a kommunikacio@gtk.uni pannon.hu e mail címre kell elküldeni 2023. november 20-án 12:00 óráig. Az e-mailben ezeket az adatokat kérjük megadni: iskola neve, csapat neve, csapatkapitány neve, e-mail címe, telefonszáma, csapattagok neve.

II. FORDULÓ

A második fordulón az első fordulóról kiválasztott 10 csapat vehet részt. A forduló személyes formában kerül megrendezésre, melyre a diákoknak prezentációval is kell készülniük (a feladat kibővítése mellett)

A második forduló időpontja 2023. december 15. péntek, 10:00 óra

A verseny helyszíne: Pannon Egyetem 8200 Veszprém, Egyetem u. 10.

A verseny lebonyolítása:

A II. fordulóban részt vevő csapatok megkapják a prezentációs feladat pontosítását, melynek kidolgozására közel 3 hét áll rendelkezésre. A II. forduló során a helyszínen feladat kidolgozás tehát nem lesz, csak a prezentációkra kerül sor.

Díjazás: az első 3 helyezettet díjazzuk – 2 éjszakás tartózkodás a balatonalmádi Hotel Nereusban, tárgynyeremények, könyvjutalmak és kiránduláshoz való anyagi hozzájárulás is szerepel a nyeremények között.

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Tour de Pannon c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

GreenLike verseny középiskolásoknak

♻️ Tudtad, hogy lehet kávéból nyomdafestéket készíteni? 

♻️ Mennyi olyan ruhád van otthon, amit nem is hordasz? Érdekel, hogyan változtathatnál ezen? 

♻️ Tudtad, hogy Amszterdam 2050-re 100%-ban átáll a körforgásos gazdálkodásra?

Fenntarthatóság, újrahasznosítás, szelektív hulladékgyűjtés, megújuló energiaforrások, ökológiai lábnyom, körforgásos gazdaság… Manapság egyre „divatosabb” fogalmak. Ugye, Neked is ismerősek?

Ha érdekel a környezet, a társadalom és lakóhelyed jövője, akkor jelentkezz GreenLike versenyünkre, amelyen  betekintést nyerhetsz a körforgásos gazdaság témakörébe!

Ki jelentkezhet a GreenLike versenyre? A versenyre bármely középiskola diákjai jelentkezhetnek 3-4 fős csapatban

A kétfordulós GreenLike verseny felépítése:

  • 1. ONLINE forduló: 2023. október 24., 14:00-16:00: Az online fordulón a versenyző csapatok körforgásos gazdasággal és fenntarthatósággal kapcsolatos feladatokat oldanak meg. A 10 legtöbb pontot elérő csapat továbbjut a Veszprémben megrendezésre kerülő helyszíni fordulóra.
  • 2. HELYSZÍNI forduló: 2023. november 17., 9:00-16:00: Az online fordulóról továbbjutó 10 csapat egy interaktív döntőn méri össze tudását Veszprémben, a Pannon Egyetemen.

Jelentkezési határidő: 2023. október 17. éjfél

Jelentkezés módja: A csapatok jelentkezését a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen várjuk.
A jelentkezéshez a következő adatokat kérjük megadni: iskola, csapatnév, csapattagok neve, csapatkapitány neve, e-mail címe és telefonszáma.

Díjazás: pénzjutalom, ajándékutalvány és ajándékcsomagok

Ha bármi kérdésed van a versennyel kapcsolatban, a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen felteheted.

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Gazdálkodj okosan! – Vállalatvezetési checkpoint játék középiskolásoknak c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

A GreenLike verseny a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntartható kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen” című pályázati projekt keretében valósul meg.

Középiskolások működtették a GTK-t a Kutatók Éjszakáján

2023. szeptember 29-én, a Kutatók Éjszakáján ismét megszerveztük “Gazdálkodj okosan!” checkpoint vetélkedőnket középiskolások számára.

A csapatok ezúttal az idén 20 éves Gazdaságtudományi Kar működtetésén keresztül ismerhették meg a gazdaság fontos területeit, valamint a kar szakjait.

A diákok izgalmas pénzügyi, menedzsment, közgazdasági, marketing és általános műveltségi feladatok megoldása során betekintést nyerhettek a Gazdaságtudományi Kar működésébe.

A program rendkívül népszerű volt: 5 középiskolából 17 csapat, 70 diák jelentkezett az országos versenyre.

A verseny eredménye:

1. HELYEZETT: a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium​ “Sanyi angyalai” csapata, melynek tagjai: Bankó Zoé Mercédesz, Krizsán Balázs, Ranga Petra Boglárka, Veres-Kovács Fanni

2. HELYEZETT: a VSZC Bethlen István Közgazdasgái és Közigazgatási Technikum “Van remény!” csapata, melynek tagjai: Haluza Anna, Hideg Liza, Geng Viktória, Lippert Dorina

3. HELYEZETT: a VSZC Bethlen István Közgazdasgái és Közigazgatási Technikum “TRIÓ+1!” csapata, melynek tagjai: Ihász Márk Máté, Nagy Bianka, Pauer Tamás, Zalavári Bálint Zsolt

A helyezetteknek és minden résztvevőnek ezúton is gratulálunk, köszönjük a részvételt!

1. HELYEZETT: a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium​ “Sanyi angyalai” csapata

2. HELYEZETT: a VSZC Bethlen István Közgazdasgái és Közigazgatási Technikum “Van remény!” csapata

3. HELYEZETT: a VSZC Bethlen István Közgazdasgái és Közigazgatási Technikum “TRIÓ+1!” csapata

Storytelling a digitális világban – narratívák ereje a marketingben – Előadás a Kutatók Éjszakáján

Az emberiség története során mindig mesékkel és történetekkel adtuk tovább a tudásunkat, érzéseinket és kultúránkat. De vajon hogyan változik a storytelling a digitális korban? Hogyan lehet történettel eladni egy terméket, szolgáltatást vagy egy ötletet? Hogyan lehet történeteken keresztül márkaértéket kommunikálni, célcsoportokat vonzani, fontos társadalmi ügyek mellé állni?

Csatlakozz a Kutatók Éjszakáján a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar előadásához, és fedezzük fel együtt, hogy hogyan formálja a digitális tér a modern marketinget és hogyan használhatjuk a sztorikat ebben a csodavilágban!

Előadó: Dr. Liska Fanny, adjunktus, Marketing Intézeti Tanszék

Időpont: 2023. szeptember 29., péntek, 19:00-19:30

Helyszín: Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar, 8200 Veszprém, Egyetem u. 10., A épület, földszint, A/3 terem

Minden érdeklődőt várunk szeretettel!

Gazdálkodj okosan! – Vállalatvezetési checkpoint játék középiskolásoknak

Gazdaságtudományi Kar

Gazdaságtudományi Kar

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara idén is izgalmas gazdasági játékra hívja a középiskolásokat a Kutatók Éjszakáján 2023. szeptember 29-én, pénteken, 17:00-20:00 óra között. Helyszín: Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar (8200 Veszprém, Egyetem u. 10., „A” épület).

A játék egy vállalat irányításán keresztül mutatja be a gazdaság fontos területeit, valamint a kar szakjait. A diákok izgalmas pénzügyi, menedzsment, közgazdasági, marketing, stb. feladatok megoldása során betekintést nyernek a vállalat működésébe.

A játék során a legtöbb pontot összegyűjtő csapat tagjai könyvutalványt, osztályuk pedig ajándékutalványt nyer osztálykép vagy tablókép fotózásra.

A gazdasági játékra bármely középiskola tanulója jelentkezhet 3-4 fős csapatban. A jelentkezés e-mailben történik a kommunikacio@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen. További információ szintén a fenti e-mail címen kérhető.

Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 25. (hétfő).

Gyere el, próbáld ki magad, és gazdálkodj okosan!

GYŰJTSD A FELVÉTELI PONTOKAT!

Ha 2024-ben a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karára felvételizel, és a Gazdálkodj okosan! – Vállalatvezetési checkpoint játék középiskolásoknak c. versenyen 1., 2., 3. helyezést érsz el, vagy különdíjban részesülsz, akkor a felvételi során 30 intézményi pontot kapsz tőlünk. 

Pontgyűjtésre fel, sok sikert a versenyen!

Boldog 20. születésnapot, GTK!

A Gazdaságtudományi Kar 2023-ban ünnepli 20 éves fennállását. Az évfordulót jubileumi tanév keretében színes programokkal, jelenlegi és már végzett hallgatóink, oktatóink, munkatársaink és partnereink aktív részvételével tesszük emlékezetessé.

A jubileumi tanév a központi tanévnyitó ünnepségen, 2023. szeptember 11-én veszi kezdetét. Az esemény méltó emlékezés egy nagyszerű elődünk eredményes munkásságára: Dr. Gaál Zoltán professzor emeritus, egyetemünk korábbi rektorának szoboravatására is az ünnepség keretében kerül sor.

Az ünnepi tanév során szakmai és közösségépítő rendezvények, események és kihívások követik egymást, melyben hallgatóink, oktatóink, támogatóink és partnereink aktív közreműködésére is számítunk. A programok – melyek között kirándulások, versenyek, konferenciák, megemlékezések és tematikus események is várhatók – folyamatosan nyomon követhetőek lesznek majd a kari honlapon és közösségi média csatornáinkon.

A jubileumi logó jelzi majd, hogy mely esemény tartozik a GTK20 programjai közé.   

Ünnepeljük együtt a 20 éves GTK-t!

A Gazdaságtudományi Kar szakjai továbbra is népszerűek

A Gazdaságtudományi Kar szakjai továbbra is nagyon népszerűek. A felvételi eljárás keretében a Karra 699 hallgatót vettek fel, amelyből 569 fő állami ösztöndíjas. A gazdálkodási alapképzési szakok állami ösztöndíjas nappali tagozatára átlagosan 365 és 418 pont közötti eredménnyel nyertek felvételt a jelentkezők, a felsőoktatási szakképzések államilag támogatott nappali képzésein 315 és 373 pont között alakult a karra felvettek eredménye.

Az alapképzési szakok közül nappali tagozaton a Gazdálkodás és menedzsment, a Pénzügy és számvitel a Kereskedelem és marketing, valamint a Turizmus-vendéglátás szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a képzést. Levelező tagozaton az Gazdálkodás és menedzsment és Emberi erőforrások szakra vették fel a legtöbb jelentkezőt. Az angol nyelven indított alapképzési szakok közül a Nemzetközi gazdálkodás volt a legsikeresebb. A mesterszakok közül nappali tagozaton a Vezetés és szervezés és a Marketing, levelező tagozaton pedig a Vezetés és szervezés mellett az MBA szak bizonyult a legkeresettebbnek.  A felsőoktatási szakképzések közül nappali tagozaton a Turizmus-vendéglátás és a Pénzügy és számvitel, levelező tagozaton pedig a Pénzügy és számvitel, valamint a Kereskedelem és marketing szakon kezdheti meg a legtöbb hallgató a tanulmányait.

Hallgatóközpontú szemléletével, széles képzési kínálatával és angol nyelvű üzleti képzéseivel a Gazdaságtudományi Kar lehetőséget biztosít hallgatói számára egy sikeres karrierút megalapozására.

A pótfelvételi eljárás keretében a Gazdaságtudományi Kar minden olyan szakja meghirdetésre kerül, amely a normál felvételi eljárás eredményeképpen elindult.

A szeptemberben induló Alkalmazott marketing tanácsadó, Kutatási és innovációs menedzser/szakközgazdász, Humán- és szervezetfejlesztő tréner, Turisztikai projektmenedzser szakközgazdász/tanácsadó, és Vállalati irányítás és kontrolling szakközgazdász posztgraduális képzéseinken is lehetőség van a jelentkezésre.

Archívum

Go to Top