Jelentkezz a második alkalommal megvalósuló Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíjra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség támogat.

Ez a budapesti Amerikai Nagykövetség által támogatott, és a Cultural Homestay International vízumszponzor, valamint a Camp Leaders által megvalósított program lehetőséget biztosít azoknak a magyar fiataloknak, akik földrajzi, szociális vagy anyagi helyzetük miatt nem tudtak eddig részt venni a Summer Work and Travel (SWT) programban. A program kifejezetten azoknak az egyetemistáknak szól, akik bár tanultak angolul, mégsem érzik elég erősnek az angol tudásukat.

A Summer Work and Travel program lényege, hogy a hallgatók a nyári szünetükben egy tradicionális amerikai gyerektábort működtető nemzetközi csapat tagjaként ismerkedhetnek meg az amerikai kultúrával, és anyanyelvi környezetben fejleszthetik angol nyelvtudásukat. Az AFSWT program abban különbözik a tradicionális SWT programtól, hogy a költségeket az ösztöndíj fedezi, és a kiválasztást követően a résztvevők egy online angol nyelvi felkészítő kurzuson vesznek részt.

Az ösztöndíjas résztvevők a nyár során, minimum 10 hetet töltenek az Egyesült Államokban, figyelembe véve az ösztöndíjas jelentkező preferenciáit és a fogadó tábor működési dátumait. A legkorábbi kiutazási dátum 2023. május 20., a legkésőbbi hazautazás pedig 2023. szeptember 11. lehet.

Az ösztöndíj tartalmazza:

– a retúr repülőjegyet az Egyesült Államokba csomagdíjjal és illetékkel együtt;
– a vízum költségeket (vízumdíj, Sevis-díj, vízumhoz szükséges dokumentum);
– az egészségbiztosítást 90 napra;
– az online angol felkészítőt.

A költségek fedezésén felül, a fogadó táborok 1450 USD zsebpénzt biztosítanak a programban részt vevő ösztöndíjasok számára.

A jelentkezéssel és a határidőkkel kapcsolatos minden egyéb információt megtalálsz az eredeti felhívásban, itt >>>