2019. szeptember 27-én tartotta a kar alumni közössége a második Alumni Délutánt, melynek témája az együttműködés volt.

Az esemény előadójának Dr. Fehérvölgyi Beáta dékán asszonyt kértük fel, aki először felvázolta a kar jellemzőit, szolgáltatásait és az együttműködési területeket. Az előadás informális, baráti hangulatban telt, melyet hosszú diszkusszió és kezdődő brainstorming követett.

A kávészünet után pedig a kerekasztal beszélgetések során a részvevők egymást és a kart is jobban megismerhették, valamint felvázolták a további együttműködési lehetőségeket, emellett javaslatokat is tettek a működés javítására, új ötletek kipróbálására.

A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult és a kutatók éjszakáján folytatódott.

A következő alumni délután november 29-én lesz Leadership témában, melyre nagy szeretettel várjuk majd az érdeklődőket.

Képgaléria >>>