Tömpe László előadása2016 márciusában Termelés és Szolgáltatásmenedzsment II. tárgy keretein belül Tömpe László, a Leancenter alapítója tartott előadást lean témában. Az alábbiakban Burján Zoltán hallgatói élménybeszámolóját olvashatjuk.

„2016. március 3-án Termelés és Szolgáltatásmenedzsment II. tárgy keretein belül Tömpe László, a Leancenter alapítója tartott előadást csoportunknak Lean témában. (A vállalat történetéről a www.leancenter.hu oldalon részletesen tájékozódhatnak az érdeklődők.)

Az előadás során rengeteg érdekes dolgot tanulhattunk meg a leanről, és a hozzá kapcsolódó fogalmakról, mint például a toló és húzó rendszerekről, a TIMWOOD-ról, és e fogalmak gyakorlati megvalósításról. Az előadás arra is rávilágított, hogy a lean nem csak a tanórákon és a gyártósoron jelenik meg, hanem akár a vállalatok belső folyamataira is ráhúzható, így az adminisztrációs folyamatokon is lehet, és kell is „leanesíteni”, hogy azok hatékonyabban és gördülékenyebben működjenek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a mindennapi életben, akár otthonunkban is figyelembe kell venni a lean jelentőségét, hiszen sok tevékenységünkben arra törekszünk, hogy minél egyszerűbben, minél kevesebb időveszteséggel oldjuk meg az otthoni feladatokat, így több időt teremtve a pihenésre.

Tömpe László előadásaA bevezető előadás után egy izgalmas, interaktív gyakorlati feladatot kellett megoldanunk időre. Papír házakat kellett felépítetnünk, ahol a diákok különböző tevékenységeket végeztek: valaki az alapanyagokat jelölte meg sorszámmal, és különítette el a ház elemeit. A következő állomáshelyen kerültek kivágásra a ház oldalfalai és teteje, majd két különböző állomáshelyen kerültek összeszerelésre az oldalak, majd a tető. Az állomáshelyek között egy logisztikus biztosította az anyagáramlást. A feladat végén egy VSM ábrán szemléltettük a folyamatot, és a gyakorlati példán keresztül elemeztük, milyen lehetőségek vannak a folyamat fejlesztésére.

Az előadás figyelemfelkeltő volt számunkra, mivel egy vállalati életből érkező, sikeres cég munkatársa mutatta be nekünk a VSM és lean jelentőségét, illetve egy rendkívül izgalmas feladattal szemléltette ennek gyakorlatban történő megvalósítását.”