A Diákhitel Központ a HÖOK-kal együttműködve 2015. március 25-én, a Tehetség Napján, egy országos, a felsőoktatásban hallgatókat megszólító kampányt tervez megvalósítani. Az esemény célja, hogy minél szélesebb körben felhívja a figyelmet a tehetség felismerésére, a tehetséggondozás jelentőségére.

A „Tehetség felsőfokon” kampány keretében 2015. március 25-én a legnagyobb egyetemek bevonásával, országszerte tíz helyszínen „ünnepelik” a tudást. Az országos esemény központi helyszíne a Budapesti Gazdasági Főiskolán lesz, ahol a tehetség témakörben egy sajtónyilvános mini-konferencia kerül megrendezésre szakemberek, kutatók, művészek bevonásával.

A konferenciához kapcsolódóan standos kitelepülés formájában a szervezők olyan kutatók, hallgatók számára is lehetőséget biztosítanak a bemutatkozásra, akik saját szakterületükön valami kiemelkedőt értek el és azt a helyszínen szemléltetni tudják, illetve szívesen beszélnének is róla az érdeklődőknek. A megjelenés díjmentes, az utazási költséget a Diákhitel Központ átvállalja a kiállítóktól.

Helyszín: Budapesti Gazdasági Főiskola (1055 Budapest, Markó u. 29-31.)

Időpont: március 25. 9:00-13:00

További információ:

Márkus Attila
regionális képviselő

DIÁKHITEL KÖZPONT ZRT.
E-mail: markus.attila@diakhitel.hu
www.diakhitel.hu