Pannonia Award a GTK vendégoktatójánakDr. Horst Laubscher professzor, a Gazdaságtudományi Kar Menedzsment Intézetének egyik vendégoktatója vehette át a kar félévi diplomaátadóján a Pannonia Award díjat, mely azon elismert külföldi személyeknek adományozható, akik munkájukkal nagyban hozzájárulnak egyetemünk nemzetközi elismertségéhez, a hosszú távú nemzetközi szakmai kapcsolatok kialakításához. Ennek kapcsán magyarországi élményeiről és kötődéséről beszélgettünk vele.

Laubscher tanár úr elmondta, hogy nagyon büszke a neki ajándékozott kitüntetésre, és mindig szívesen látogat el hozzánk, hogy minél több tudást és tapasztalatot tudjon átadni a hallgatóságnak. A professzor úr karrierje a felsőoktatásban 1982-ben kezdődött, mikor is munkája mellett a Darmstadti Egyetem vendégoktatójaként tartott előadásokat. Már a kezdetektől fogva fontosnak tartotta, hogy a hallgatókat megismertesse a valódi élet problémáival, kihívásaival, és átadja számukra a gyakorlatban megszerzett tudását. 2003-ban felkérték, hogy a nemzetközi pénzügyekkel kapcsolatos ismereteit a veszprémi hallgatósággal is ossza meg, így már több mint 10 éve tanítja a Pannon Egyetem diákjait. A tanár úr szerint az elméleti tudást minden esetben szükséges kiegészíteni gyakorlati példákkal is, hiszen csak így lehet igazán teljes képet kapni egy-egy területről.

A professzor urat a tanításon kívül más szálak is fűzik Magyarországhoz, hiszen 1995-2000 között aktívan részt vett a Magyar Telekom többségi részvényeinek Deutsche Telekom általi felvásárlásában. Emiatt abban az időben nagyon sokat tartózkodott hazánkban. Munkáján kívül családi kötelékei is vannak, ugyanis felesége magyar származású, ezért néhány kifejezést ő maga is tud és rendszeresen használ magyarul, valamint tisztában a magyar szokások egy részével is. Volt tehát lehetősége megtapasztalni nyelvünk bonyolultságát, és tudja, hogy milyen nehéz egy idegen nyelven megszólalni. Igazán nagyra becsüli emiatt azokat a hallgatókat, akik megtanulnak és mernek németül kommunikálni.

Pannonia Award a GTK vendégoktatójának 2.Mivel a tanár úr németül tartja óráit és szeret egy kis interakciót is vinni a tanításba, sokat tud a diákok német nyelvtudásának szintjéről. Sokszor tapasztalta már, hogy a fiatalok kitűnően, nyelvtani és helyesírási hibák nélkül képesek leírni oldalakat, azonban a megszólalás már sok esetben gondot okoz. Arra bátorítja hát a hallgatóit, hogy gátlások nélkül kommunikáljanak németül, és győzzék le félelmüket ezzel kapcsolatban.

A tanár úr a tanítás mellett magyarországi tartózkodásai során szívesen szakít időt arra, hogy felfedezze hazánkat. Sokat tud Budapestről és Veszprémről, de járt már Debrecenben, Szegeden és természetesen a Balatonnál is.

Ha a fenti soroktól kedvet kaptatok és szeretnétek fejleszteni német nyelvtudásotokat, vagy még többet akartok tudni a nemzetközi pénzügyekről, a következő félévben bártan vegyétek fel Laubscher professzor úr óráit.

 

Forrás: Egyetemünk
Írta: Kántor Szilvia
Fotó: Szabó László