Tréningek„Mitől sikeresebb a szomszéd vállalkozása?” címmel hirdette meg 2016. november 11-ére programindító képzését a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának új profillal jelentkező Felsőoktatási Vállalkozásfejlesztési Központja, a FEVÁK. A programsorozat célja a régió vállalatainak, vállalkozásainak támogatása korszerű nemzetközi tudásbázisra épülő, átfogó és igény szerint testreszabott képzések által.

„Hiszünk abban, hogy egy üzleti vállalkozás számára a versenyelőny megszerzése és megtartása csak a folyamatos szervezeti tanuláson keresztül biztosítható”, mondta Makkay-Chambers Adrienne, a FEVÁK újonnan kinevezett vezetője, aki egy széleskörű nemzetközi tapasztalattal és szaktudással rendelkező képzés-fejlesztési menedzser.

A FEVÁK programjai keretében olyan megoldásokat kínál az érintettek vezetői és szakmai problémáira, amelyek az adott szervezetek számára valós értéket nyújtanak és hozzájárulnak üzleti sikerükhöz.

„A legtöbb vállalkozás vagy vállalat küzd valamilyen problémával, ami a mai gyorsan változó környezetben nagy megterhelést jelent számára. Van olyan szervezet, amelynek gondot okoz a megfelelő stratégia kialakítása, van, ahol javítani kellene a vezetők hatékonyságán, olyan is van, ahol a szervezeti kommunikáció nem éri el a kívánt hatást, vagy a munkavállalói kompetenciák szorulnak fejlesztésre. Számos további problémát is sorolhatnánk”, mondta a FEVÁK vezetője, majd hozzátette, hogy nagyon fontos tudni, hogy egy adott szervezetnek vagy csoportnak mi a gondja, azaz fejlesztési igénye, hogy annak megfelelő megoldást tudjanak adni rá egy testreszabott képzés-fejlesztési program keretében.

Mitől sikeresebb a szomszéd vállalkozása?A vállalati képzéseken túl nyílt tréningeket is kínál a FEVÁK a régió üzleti szereplőinek, – ezen tréningek köre a stratégiától a teljesítményértékelésen és a projektmenedzsmenten át a Big Data üzleti adatkinyeréséig ível, magába foglalva a menedzsment, a marketing, a számítástechnika, az önismeret, az üzleti kapcsolatok menedzselése vagy a logisztika, stb. területeit.

A FEVÁK különlegessége, hogy programjait egyetemi szakemberek és külső trénerek, tanácsadók együttes bevonásával valósítja meg, ötvözve a magas szintű elméleti tudást a gyakorlati tapasztalattal. Programjai keretében integrálható a tanulás és a munka, és az érintettek együttműködnek a tudás minél hatékonyabb megosztása, valamint a szervezeti bizalom erősítése érdekében.

Egy átfogó együttműködési megállapodás keretében az egyetem partnere ezen programok promóciójában a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Ipar Kamara, amely számos alkalommal a helyszínt is biztosítja majd.
A programok típusai változóak: lehet szó egy- vagy kétnapos (vagy igény szerint hosszabb) tréningről, több alkalomból álló coachingról, vagy akár tanácsadásról is.

A módszerek a tanulás minél magasabb fokú hatékonyságának elérése érdekében interaktívak, a résztvevők folyamatos bevonására épülnek, és emlékezetes élményt adnak; ötvöződik bennük az új elmélet és a legjobb gyakorlat, valamint esettanulmányok, készségfejlesztő gyakorlatok révén teret engednek a gyakorlásra, a kipróbálásra.

A FEVÁK tréningnaptárja a 2016. november és 2017. január közötti időszakra vonatkozóan:

2016. november 11. (péntek) Mitől sikeresebb a szomszéd vállalkozása?
2016. november 17. (csütörtök) Teljesítményértékelés – A célkitűzéstől a visszajelzés adásáig
2016. november 25. (péntek) Purchasing and Supplier Relations Management
2016. november 29. (kedd) Az ellátási lánc menedzsment kihívásai – Sörjáték
2016. december 1. (csütörtök) Hogyan lehetek sikeres csoportvezető? – Vezetői tréning csoportvezetőknek
2016. december 14. (szerda) Globális üzlet – intekulturális kommunikáció
2016. január 13. (péntek) Az érzelmi intelligencia és a tudásmenedzsment kapcsolata
2017. január 20. (péntek) Big Data – üzleti információk kinyerése a siker érdekében
2017. január 26. (csütörtök) Projektmenedzsment – technikák a projektek megvalósíthatóságának felmérésére

A részletes képzési leírások elérhetőek a http://www.gtk.uni-pannon.hu/vallalati-treningek/ oldalon.