Többen vagyunk, mint tegnap a megfogyatkozott babzsákokon Sándor Szabolcs előadásán, akivel a végére már egy közeli jövőbe vizionáljuk magunkat. Már nem is szimpla valóságról, hanem a kiterjesztett módról beszélgetünk. Hogyan és miként lehet praktikusan több és több információt megosztani, minél kevesebb közvetítő médiummal? Hol terem az információ? Újságokban, térképek lapjain, szórólapkon…, de hogyan tudnánk kiküszöbölni a technikai eszközöket?

Kicsit visszaemlékezünk az avatárosdira, de a second life pár ezer ázsiai fiatalon kívül nem igazán jött be. De sok az információ Szabolcs szerint, de még mindig túlságosan nagy a kötődés a számítógépünkhöz. „Az információt ki kell szabadítani, és ennek a legegyszerűbb módja, ha kiterjesztjük” – magyarázza Szabi. De mielőtt valamilyen fura szerkezetre gondolnánk, közli, hogy már a 60-as években használt kijelző a focimeccseken is a kiterjesztett valóság.

Napjainkban a legjobb megoldás az okostelefon, aminek a segítségével nem kell mindent kiírnunk, elég, ha elrejtjük egy QR kódba, így, amit egy üveg borról például tudni szeretnénk, az ott lebeg a palack felett. Csupán csak annyit kell tennünk, hogy lefotózzuk a kódot, és már kapjuk is az információkat. De ugyanígy helyettesítheti az audioguide-okat, az outdoor plakátokat, de a lokalizálásra is alkalmas, egy idegen városban nehéz útikönyvek helyett csak körbenézünk az telónkkal és máris tudjuk, hol van benzinkút vagy ATM. Ugyanígy lehet a gólyáknak egy alkalmazás, nehogy kimaradjanak egy DC-s vagy Canyonos buliból azért, mert nem tudják, hogy hol van. Lehet, hogy pár év múlva a valóságban nem létező virtuális szobrokat fogunk majd nézegetni?

Szabolcs szerint a marketingben a legjobb a navigáció, ami átformálja majd a hétköznapjainkat. Amikor már nem GPS vezérel majd minket, hanem a járdákra virtuálisan rajzolt nyilak. „Lebegjen a buszmegálló felett, hogy mikor jön a busz!” – kívánja Szabi. Az persze másik kérdés, hogy megtudjuk-e majd különböztetni a kézzel fogható valóságot a virtuálistól? Kinek a valósága lesz majd, ha egy-egy hirdetési felületen mindenki személyre szabott üzenteket lát majd? Ez a valóság. Ez a jövő. Akarjuk? Van választásunk?

Az előadás élő adása megtekinthető itt: