Pannon Egyetem
uni-pan icon
phonebook icon
facebook icon
youtube icon
gallery icon
Vissza az oldal tetejére.

Dr. Kosztyán Zsolt Tibor az Év Kutatója

Nagy megtiszteltetés a Gazdaságtudományi Kar számára, hogy 2013-ban a Kar oktatója, Dr. Kosztyán Zsolt Tibor az “Év Kutatója Díjban” részesült.

A díj átadására 2013. december 4-én, szerdán 10.30 órakor kerül sor az MTA VEAB-székház nagytermében, ahol Dr. Kosztyán Zsolt Tibor “Kockázatok és bizonytalanságok kezelése vezetői döntésekben” című előadását hallgathatják meg a jelenlevők.

Dr. Kosztyán Zsolt Tibor eredményéhez ezúton is gratulálunk, további kutatói és oktatói tevékenységéhez sok sikert kívánunk.

Jeffrey Aiken Professzor Úr előadása a Gazdaságtudományi Karon

P10407062013. november 12-én Jeffrey Aiken professzor úr tartott vendégelőadást a Gazdaságtudományi Karon. Az alábbiakban az 1. évfolyamos Turizmus-vendéglátás alapképzési szakos hallgatók beszámolója olvasható a programról.

“2013. november 12-én Jeffrey Aiken vendégprofesszor látogatott el hozzánk az Egyesült Államokból, és tartott a gazdasági jog óra keretében előadást.

Hazájában üzleti joggal, mediációval foglalkozik egyetemi oktatói tevékenysége mellett. Wisconsin állam legjobb jogászai között tartják számon, 40 év tapasztalattal és több száz millió dolláros ügyekkel a háta mögött méltán kiérdemelte ezt a címet.

Az előadásának fő témája a tárgyalás volt, melynek során sok érdekes, a gyakorlatban is hasznosítható tárgyalástaktikai és technikai tippet adott, hogy minél sikeresebben alkalmazhassuk a tanultakat az élet minden területén.

Professzor Úr közvetlen stílusa és prezentációja mindannyiunkat magával ragadott. Megtiszteltetésnek érezzük, hogy ilyen nagy formátumú személyiség osztotta meg velünk tapasztalatait. Jövőre is szeretettel várjuk Professzor Urat!”

Intership in Maribor

internship-maribor

Practical placement (internship) at the Faculty of Economics and Business, University of Maribor, International Office

Short description of main tasks:

collaborating with the foreign partners     universities,   institutions;  administrative and other tasks considering on students outgoing and incoming mobility; activities in some international projects.

Duration of training:        6 months

Beginning of training:    Beginning of April 2014 – End of September 2014

Contact:        International Office
Sanja Kocijan, MSc.
Tel: +386 2 22 90 252
E-mail: sanja.kocijan@uni-mb.si or feb.international@uni-mb.si

Details.

Támogassuk Veszprémet a "MegszépülAVárosom" Programban!

13_GTK_kiadvany_055Kedves Hallgatók!

Megköszönve eddigi közreműködéseteket és voksaitokat, továbbra is kérjük, hogy támogassátok a “MegszépülAVárosom” Programot, amelynek keretében egy fővárosi kerületet vagy egy vidéki város közterületét újítják fel a pályázatot kiírók. A kiválasztási folyamatot a lakosságra bízzák az erre a célra létrehozott weboldalon (http://megszepulavarosom.hu/).

A programba bekerült Veszprém városa is. Veszprémben az elmúlt időszakban jelentős felújítások voltak, ezek mind Veszprém, mind az egyetem polgárai számára értéket jelentenek. Közterek és épületek szépültek meg, melyek a város turisztikai vonzerejét, színvonalát, történelmi értékét emelik. Jelen versennyel további felújítási munkákra nyílik lehetőség, egy újabb közterület szépülhet meg a veszprémi és az egyetemi polgárok összefogásával.

Kérünk Benneteket, hogy a http://megszepulavarosom.hu/ elérhetőségen naponta (24 óránként) egy alkalommal támogassátok Veszprém város rehabilitációjának folytatását, ezzel is erősítve a város és az egyetem jó kapcsolatát. A szavazás december 20-ig tart, amely után a projekt képviselői – a polgármesterrel közösen – választják ki a nyertes település vagy kerület felújítani kívánt közterületét.

Szavazni a http://megszepulavarosom.hu/ oldalon lehet.

Fogjunk össze, és támogassuk Veszprémet, hogy még tovább szépüljön!

„Párizs megér egy misét”

Öt nagyszerű hónapotelmenybeszamolo_parizs1 volt lehetőségem eltölteni Párizsban a 2012/13. tavaszi félévében az Erasmus keretei között. Egyértelműen kijelenthetem, hogy életem egyik legmeghatározóbb és legnagyszerűbb élménye marad.

Beszámolóm kezdeteként néhány szó Párizsról: Valószínűleg a Világ egyik leggyönyörűbb városába volt szerencsém ellátogatni, mely minden nap újabbnál újabb arcát mutatta meg nekem. Elfogyhatatlan számú látványosság jellemzi a várost, a legismertebbektől, mint az Eiffel torony, Notre Dame, Louvre múzeum, a kevésbé ismertebbekig, (ugyanakkor nem kevésbé lélegzetelállítóak) mint a Sacré Coeur, vagy a Luxemburg  kert.

Hangulatát tekintve elképesztően pezsgő, folyamatosan nyüzsgő városról beszélünk, melyben az év minden egyes napjára esik valamilyen rendezvény, így mindenki megtalálhatja a magának való szórakozási és kulturális lehetőségeket. Ez leginkább köszönhető az Európán belül egyedülállóan színes népességbeli jellemzőinek. Nagy létszámban találhatóak afrikai származású és ázsiai állampolgárok, de nem elhanyagolható az arab és közép-kelet európai lakosok lélekszáma sem. Ennek a változatosságnak köszönhető a városban található kulturális sokszínűség, melynek köszönhetően a francia kultúrán kívül betekintést nyerhetünk más nemzetek, népcsoportok életébe is.

A franciákkal kapcsolatban csak pozitív emlékeim vannak. Az előítéletekkel ellentétben nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, bármilyen problémám volt, szinte azonnal meg tudtam oldani.

Az egyetemem létszámát tekintve egy igen kis létszámú iskolának számít, de azt tudni kell, hogy a francia felsőoktatási struktúra merőben különbözik az általunk megszokottól. Ennek köszönhetően összesen öten voltunk Erasmus hallgatók. Hollandiából, Lengyelországból, Spanyolországból, Olaszországból és Oroszországból voltak osztálytársaim. Így még inkább rá voltunk kényszerülve a francia diákokkal való kapcsolatépítésre. Szerencsére ők is vevők voltak rá, így igen sok francia barátra tettünk szert. Mivel ilyen kevesen voltunk ”nemzetköziek” így az interneten kimondottan külföldieknek szervezett különböző programokon vettünk részt, hogy még több Erasmus hallgatóval találkozzunk. Például ennek köszönhető, hogy találkoztam szír, dél-koreai, román, palesztin, és kanadai fiatalokkal is. Bátran mondhatom, hogy ebben a fél évben több hosszú távú barátságra is szert tettem.

Oktatás szempontjából is nagyon hasznosnak bizonyult ez a fél év, mivel egy teljesen más szisztémájú oktatási struktúrában vehettem részt. Menedzsment-marketing mester szakon voltam kint és olyan tantárgyakat volt lehetőségem tanulni melyek itthon nem felelmenybeszamolo_parizs2tétlenül találhatóak meg. Emellett nagyon szimpatikus volt, hogy rengeteget kellett beszélnünk, prezentálnunk és csoportban dolgoznunk minden órán, így az angol nyelvtudásom is rengeteget fejlődött a hónapok során.

A nyelv ugyanakkor érdekes pont az én ”kalandomban”, mert egyáltalán nem beszéltem franciául a kiutazásom előtt és sajnos az egyetem sem biztosított francia nyelvoktatást. Bár azt mondhatom, hogy ez semmiféle hátrányt nem okozott, mert Párizsban az emberek nagy része
– főleg a fiatalok- beszélnek angolul, így bármilyen szituációban meg tudtam magam értetni. Ennek köszönhetően az angol nyelvtudásom rengeteget fejlődött, de sajnos franciául nem sikerült megtanulnom.

Összességében azt mondhatom, hogy rengeteget profitáltam ebből a kirándulásból és örökre a szívembe zárom Párizst és Franciaországot és nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó kalandom ebben a városban.

Hazuga Richard

Bogányi Gergely Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész hangversenye

Boganyi_hangversenyEgyetemünk szervezésében kerül sor a Magyar Tudomány Ünnepe záró gálahangversenyére, mely során Bogányi Gergely, Liszt- és Kossuth-díjas zongoraművész koncertjén vehetnek részt az érdeklődők 2013. november 28-án 19:00 órakor az egyetem Aulájában (Veszprém, Egyetem u. 10.).

Program

Chopin:

  • g-moll Ballada op. 23
  • 2 Nocturn op. 37 – g-moll, G-dúr
  • 2 keringő op. 64 – Desz-dúr, cisz-moll
  • 1 keringő op. 42 Asz-dúr

Liszt: 3 koncert etüd

  • Un Sospiro (sóhaj)
  • La Leggierezza
  • Gnomenreigen (manók tánca)

Mozart-Liszt: Don Juan parafrázis

Jegyárak:

  • helyszínen teljes árú 3500 Ft; diák, nyugdíjas 2500 Ft
  • elővételben teljes árú 3000 Ft; diák, nyugdíjas 2000 Ft

Jegyek vásárolhatók hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig és pénteken 8-12 óráig:

Pannon Egyetem B épület recepció vagy E épület – Közművelődési Titkárság (Veszprém, Egyetem u. 10.), 88/624-289, www. uni-pannon.hu.

Hallgatói elégedettségvizsgálat

Kedves Hallgatók!

A Pannon Egyetem intézményi szintű elégedettségvizsgálatot végez, amelynek célja, hogy megismerje a véleményeteket a kollégiumokkal, a hallgatói önszerveződéssel, önkormányzatisággal, oktatásszervezéssel, infrastruktúrával, szolgáltatásokkal és az oktatói munkával kapcsolatban.

A kérdőívet a Neptunban megadott e-mail címekre küldtük ki. Kérjük, hogy töltsétek ki, mert kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

A kérdőív 2013. november 21. és december 6. között tölthető ki.

A kitöltés csupán pár percet vesz igénybe, de nagy segítség az intézmény számára, ahhoz, hogy szolgáltatásait a hallgatók igényeinek megfelelően fejlessze.

Köszönjük, hogy segíted a munkánkat!

Karunk hallgatója 2. helyezést ért el a Negotiation Moot – Európai Uniós szimulációs versenyen

1383829_541990389209099_558417918_n (1)Karunk hallgatója, Major Sarolta részt vett a Negotiation Moot – Európai Uniós szimulációs versenyen, amelyen csapata a rendkívül szép második helyezést érte el. Saroltának ezúton is gratulálunk, további tanulmányaihoz és tudományos tevékenységéhez sok sikert kívánunk.

Az alábbiakban Sarolta beszámolója olvasható a versenyről.

“A Negotiation Moot – Európai Uniós szimulációs verseny központi témája az Európai Unió 2014-2020-as időszakra vonatkozó MFF – többéves pénzügyi megállapodása volt. Ez azt jelenti, hogy minden ország esetében vannak prioritást élvező területek, például Anglia nettó befizető tagállam, tehát ő a főösszeg csökkentését kívánja elérni, Magyarország pedig a kohéziós politika, vidékfejlesztés és a közös agrárpolitika növelését. A versenyen kaptunk egy táblázatot, ami az országok súlyait tartalmazta politikákra lebontva, ez alapján kerültek végül kiszámításra az összpontszámok. Ez mindenkinek csak a saját országára vonatkozóan volt elérhető, tehát a többiek számára titkosak voltak.

Minden csapattagot 2-3 fős csapatokba sorsoltak, s minden csapat kapott egy országot. Az én csapatom Magyarországot kapta, aminek nagyon örültünk, hiszen hitelesebben tudtuk képviselni saját hazánkat, valamint a források is sokkal jobban elérhetőek voltak.

A verseny október 25-26-án került megrendezésre, de jelentős előkészületeket is igényelt, ugyanis minden csapatnak meg kellett írni egy tárgyalási pozíciót, amiben közölte, hogy milyen tárgyalási stratégiát kíván alkalmazni a verseny alatt. Illetve ki kellett tölteni egy pozíció papírt is, ahol kérdésekre kellett válaszolni az országunkkal és az Európai Unióval kapcsolatban.

546928_541990489209089_670531304_nMaga a verseny két napból állt, pénteken volt a tanácsi nap, szombaton pedig a parlamenti nap. A tanácsi napon mindenki a saját országa képviselőjeként volt jelen a tárgyalóteremben. Mivel idén a litván elnökség kapta meg a soros elnöki címet, ezért a játék során is ők képviselték az elnökséget. Ők nyitották meg az ülést, majd minden ország elmondta, hogy az országa mire kíván figyelmet fordítani a tárgyalások során. Ezt követően a Bizottság közzétette az MFF-ben található területekre szánt összegeket. Ezek után informális tárgyalások következtek, ahol „fű alatt” kellett szövetkezni a tagállamokkal. Mi a Visegrád 2.0 koalíciót alapítottuk meg Romániával, Lengyelországgal és Szlovákiával. A délután folyamán, miután mindenki koalícióra lépett, az elnökség prezentálta a tagállamok által javasolt összegeket a politikákra vonatkozóan, és elkezdődtek a viták a tagállamok között. Végül csak másodszorra sikerült megállapodásra jutni, tehát a tárgyalási napnak este fél 10-re lett vége. Magyarország az ötödik helyet szerezte meg, amit 16 tagállamból mi nagyon jó helyezésnek ítéltünk.

A nap végén kisorsolták a következő nap csapatbeosztását, valamint a kapott frakció három fontos politikáját. Itt az Európai Unióban lévő pártokba osztottak minket, két csapattársammal a Zöld pártot képviseltük. A parlamenti nap során megválasztották a Parlament elnökét, valamint a frakcióvezetők és a pártok képviselői megtartották beszédeiket. Ezen a napon a vita alapját az előző napon, a Tanácsban elért megállapodás számai képezték. Itt a cél az, hogy a Parlament elfogadja a közösségi projektek listáját, amelyekre a frakciók pótlólagos támogatást kívánnak kialkudni. A frakciók szavazati alapján megválasztják a jelentéstevőt, aki az Európai Parlament álláspontját egy jelentésben rögzíti. Ezt a jelentéstervezetet a plenáris ülésen közzéteszik. Ez a szavazatok alapján kerül elfogadásra. Természetesen ez elsőre nem történt meg, így új jelentést kellett készíteni. Amíg a költségvetési bizottsági koordinátorok összeülnek, addig a frakciók szövetkezhetnek egymással. Végül amikor a jelentés elfogadásra került, csapatunk második helyezést ért el.

A verseny igazán komoly kihívás volt, és sok felkészültséget igényelt, de ugyanakkor nagyon hasznos volt, ugyanis kiváló alkalmat jelentett a kapcsolatépítésre, rengeteget tanultunk az EU működéséről, és nagyon élveztük az egészet. Olyan volt, mintha mi is képviselők lennénk.”

Hallgatói beszámoló a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságnál tett látogatásról

rendőrség

1. kép: Rendőrségi előadásokon…

2013. október 1-én a logisztikai menedzsment, a vezetés és szervezés, mesterszakos, valamint gazdálkodási és menedzsment, alkalmazott közgazdaságtan, villamosmérnöki, műszaki menedzser alapképzési szakos hallgatók Pató Gáborné Dr. Szűcs Beáta tanárnő vezetésével, szakmai tanulmányi látogatáson vettek részt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A következőkben Hegedűs Éva, Simon Adrienn és Vajda Renáta hallgatók élménybeszámolóját közöljük.

„Az októberi hónap izgalmasan kezdődött a Gazdaságtudományi Kar hallgatói számára. Mi, a kiválasztott szerencsések ugyanis az „Ellátási lánc menedzsment”, valamint az „Anyaggazdálkodás” kurzusok keretein belül ezúttal olyan helyre látogattunk Pató Gáborné Dr. Szűcs Beáta tanárnő vezetésével, ahová a hétköznapi ember magától nem túl gyakran, és akkor sem szívesen teszi be a lábát. A Gazdaságtudományi Karon már hagyománynak tekinthető szakmai kirándulások idei első állomása a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság volt.

Látogatásunk három részből tevődött össze. Hallhattunk hasznos előadásokat a rendőrség működésével kapcsolatban, betekintést nyerhettünk a rendőrség egyes területeire, végül pedig kérdéseinkre is választ kaphattunk.

A szakmai előadások témáját a szervezők igyekeztek a két kurzus tematikája köré szervezni. Ezek során megtudhattuk, hogy a rendőrség külső vállalat szolgáltatását nem veszi igénybe, hiszen 4 osztálya látja el a különböző feladatokat, egy közgazdasági, egy igazgatási, egy műszaki, valamint egy informatikai osztály. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a rendőrségnél a beszerzési folyamatokban a Közbeszerzési és a Beszerzési Szabályzat az irányadó, mely szerint 100 ezer forint feletti beszerzésnél 3 ajánlat bekérése szükséges, ezen határ alatt viszont a rendőrség döntheti el, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe. Állandó beszállítók nincsenek, így határozott idejű szerződéseket kötnek, amelyek általában 2 évre szólnak. A partnerek többsége helyi vállalkozás. A rendőrség anyaggazdálkodásáról megtudhattuk, hogy a jelentősebb kiadással bíró eszközök (gépjárművek), anyagok, illetve a fegyverek, lőszerek beszerzését a Központi Gazdasági Ellátó Igazgatóság biztosítja térítésmentesen. A csekélyebb árú eszközök költségei a megye költségvetésében jelennek meg, annak ellenére, hogy a központ szerzi be. Ezeken kívül olyan titkokba is beavattak bennünket, mint például, miben különbözik egymástól egy rendőrautó és egy átlagos személyautó, illetve, hogy mit is keres a rendőrség tulajdonában két Harley Davidson motor.

rend2

2. kép: A hallgatók rész vettek a megyei Közterületi Támogató alosztály önvédelmi foglalkozásán.

A túránk második részeként bepillanthattunk néhány irodába, ahol látogatásunk idején is élesben folyt a munka. Az irányító központba is beléphettünk, ahová a segélyhívások érkeznek be és innen történnek meg a további intézkedések. Ottjártunkkor a bűnözők éppen ebédidejüket töltötték, a hallottak alapján ugyanis itt késő délután pezsdül fel az élet, hiszen 17 óra után érkezik a legtöbb segélyhívás, amelyek száma évente 1400-1600. Azt azonban megdöbbenéssel hallottuk, hogy a bejövő hívásoknak csupán átlagosan 25%-a bizonyul valós bejelentésnek. Megleshettük a rendőrség úgynevezett „szagbankját” is, ahol a bűnügyi helyszínekről gyűjtött szagmintákat tárolják. Találkoztunk ezen kívül négylábú rendőrökkel is, akik beszerzése Dunakesziből történik. Szaglásuk, képzettségük egyedülálló, melyet a folyamatos továbbképzésekkel tartanak szinten és fejlesztenek. Gyakorlatokon kivétel nélkül megtalálják az elrejtett tárgyakat és teljesítik a gazdájuk kérését, a szituációkat parancs nélkül felismerik és végzik a feladatukat. Legérdekesebb volt számunkra, hogy megtudhattuk, a legkevesebb bűnözést jegyzett megyék rangsorában Veszprém megye a 4. helyen áll, illetve, hogy szemtanúi lehettünk a rendőrség bemutatójának, amelyen szemléltették, milyen módszerekkel, fogásokkal bírják rá a bűnözőket, hogy adják meg magukat.

Végül a feltett kérdéseinkre kaphattunk válaszokat az illetékesektől. Kiderült, hogy Veszprém megyében derítik fel arányaiban a legtöbb bűncselekményt országos szinten, hogy hogyan figyeli a Nagy Testvér GPS segítségével, merre is járnak a rendőrkollégák járőrözés közben, illetve, hogy milyen szabályai vannak egy telefonos lehallgatásnak. Megtudtuk azt is, hogy hogyan és milyen céllal történik a traffipaxozás, mi az eljárás magyarul nem beszélők kihallgatása során, valamint azt is elárulták, hogy Veszprém utcáit és lakóit nem csak gépkocsis, hanem kerékpáros rendőrök is védik. A hallgatók körében legnagyobb kíváncsiságot kiváltó kérdéskör a lőfegyverek és a gépjárművek típusai és jellemzői voltak. Úgy érezzük, hogy a fegyverekről teljesen kimerítő válaszokat kaptunk. Azt is tudjuk, hogy milyen típusú fegyverekkel járják az utcákat a rend őrei, hány évig használnak egy fegyvert, amelyet csak és kizárólag közvetlenül a gyártótól szereznek be, illetve hogy éves szinten ellenőrzés alá vonják azokat, akárcsak a járműveket.

rebd3

3. kép: Hallgatók az ügyeleti helyiségben.

Összességében a látogatásunk úgy véljük, mindenki számára hasznos és tanúságos volt, hiszen olyan információkkal és élményekkel lettünk gazdagabbak, melyekről sokunknak még csak elképzelése sem volt korábban. A program végén ezúttal még mindenki szabadon távozhatott, remélve, hogy a jövőben is csak szakmai látogatás céljából fogjuk élvezni a rendőrség vendégszeretetét. Ki tudja, jövőre talán a bűnjelraktárakba is betekintést nyerhetünk.”

Köszönjük fogadó partnerünknek a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon Dr. Töreki Sándor r. dandártábornok, r. főtanácsos Úrnak, hogy lehetőséget biztosított hallgatóink gyakorlati ismereteinek bővítésére, valamint Dömöki Zsolt rendőr alezredes, Halász Péter gazdasági igazgatóhelyettes, és Dr. Mikó Attila r. százados Uraknak, hogy kiváló szakmai előadásaikkal bepillantást engedtek a rendőrség életébe.

<<<

Archívum

powered by wordpress - made by us