Pannon Egyetem
uni-pan icon
phonebook icon
facebook icon
youtube icon
gallery icon
Vissza az oldal tetejére.

Ahová várunk… – Veszprém

Creative Commons licence

Creative Commons licence

Legendák sora lengi körül Veszprémet, amelyről úgy tartják: Géza fejedelem, majd fia I. István király és felesége, Gizella kedvenc tartózkodási helye volt. A város, amely az 1000. év környékén lényegében még csak a várat jelentette, az első királyi pár idején élte első fénykorát. Ők alapították a püspökséget, támogatásukkal épült a Szent Mihály Székesegyház és a veszprémvölgyi apácakolostor – itt készülhetett az a miseruha, amely a magyar királyok koronázási palástja lett. Gizella királyné koronáját az itteni egyháznak adományozta, ezzel a “királynék városává” emelte a várost, amely püspökének királyné-koronázási jogát 1216-tól törvény is megerősítette.

Veszprém minden júliusban néhány napra igazi fesztiválvárossá alakul át: az Utcazene Fesztiválon 5+2 színpadon különböző stílusú (etno, jazz, blues, rock) utcai formációk zenélnek délelőttől estig a belvárosban, míg a Színházkertben ismert DJ-k mutatják be tudásukat országosan és nemzetközi szinten ismert zenészek ingyenes koncertjei mellett. A város erre a hétre valódi mediterrán hangulattal telik meg, s az ország legtávolabbi szegletéből is érkeznek az érdeklődők. Emellett több nagyszabású rendezvény – többek között Kabóciádé Gyermekfesztivál, A Tánc Fesztiválja, Veszprémi Nyári Fesztivál, Vivace Nemzetközi Kórusfesztivál, Veszprémi Ünnepi Játékok, három színház, számos szórakozóhely élő koncertekkel, változatos zenei kínálattal – is várja az érdeklődőket.

Veszprémtől 15 percre található a Balaton, ahol – Balatonalmádiban – a Pannon Egyetem saját kollégiummal és saját stranddal, valamint vízi teleppel rendelkezik, de erről majd az egyetemi kollégiumok és sportlehetőségek bemutatásánál részletesebben szólunk.

Jelentkezés utáni teendők

Hétfőn éjfélkor befejeződött a jelentkezési időszak a keresztfélévben induló mesterszakokra. Reméljük, hogy mindenkinek sikerült időben elküldeni a jelentkezési lapot akár postai, akár elektronikus úton. A következő időszakban történik az adatok feldolgozása az Oktatási Hivatal által.

Hogyha véletlenül rosszul töltöttétek ki a jelentkezési lapot, akkor fogtok kapni egy levelet, vagy e-mailt arról, hogy mi a hiba, és ezt követően 8 napotok van, hogy pótoljátok a hiányosságokat. Ha ezt nem teszitek meg, akkor sajnos fennáll annak a lehetősége, hogy elutasítják a jelentkezést.

Ha a jelentkezésetek érvényes, akkor az Oktatási Hivatal küld majd Nektek egy regisztrációs levelet, melyben le tudjátok ellenőrizni, hogy helyesek-e az adataitok. Ha ez a levél véletlenül nem érkezik meg december végéig, akkor azt mindenképpen jelezzétek az OH Ügyfélszolgálatán.

A 12 jegyű felvételi azonosító számotokra hivatkozva tudtok ügyintézni a felvételivel kapcsolatban. Pl.:

  • ha a jelentkezés óta bekövetkezett bármilyen változás a személyes adataitokban, vagy pedig ha adatrögzítési hibát észleltek – ehhez egyébként ki kell töltenetek egy formanyomtatványt, amit a felvi.hu Kérvénytárában találtok
  • emellett egy alkalommal lehetőségetek van megváltoztatni a megjelölt jelentkezési sorrendet (arra viszont nincs lehetőség, hogy új iskolát/képzést jelöljetek meg) – ehhez szintén ki kell töltenetek egy kérvényt

A jelentkezéshez szükségesek bizonyos dokumentumok, amivel igazoljátok, hogy jogosultak vagytok a pontjaitokra, mint pl. diplomamásolat, indexmásolat, nyelvvizsga- és egyéb bizonyítványok másolata. Ha a jelentkezéssel együtt nem küldtétek el ezeket, akkor január 4-ig tudjátok ezt pótolni vagy elektronikusan, vagy személyesen, vagy akár postai úton.

Egészen 2010. január 15-ig izgulhattok, ugyanis ekkor fogják meghúzni a ponthatárokat, amik azonnal elérhetőek lesznek a felv.hu-n. Ezután kaptok az OH-tól egy besorolási döntést arról, hogy hova lettetek felvéve, majd pedig az adott iskola is fok küldeni Nektek egy úgynevezett felvételi döntést.

(Forrás. www.felvi.hu)

Sikeres, eredményes felvételit kívánunk Mindenkinek!

Felvételi praktikák és taktikák 4. – Melyik szakot válasszam?

Creative Commons licence

Creative Commons licence

Manapság számtalan alapszak közül lehet választani a gazdasági területen belül is. Kérdésként merül fel, hogy melyik alapszakot válassza a felvételiző és hogy mi alapján rangsoroljon. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a személyiséget, az érdeklődést és a megélhetést biztosító szakok ötvözetét érdemes választani, emellett a legjobban az jár a későbbiekben, aki az egyetemi évek alatt az adott szak elvégzése mellett – akár öntevékeny csoportokban való részvétellel is, de – némi gyakorlatot szerez.

Személyiséghez passzolóan fontos figyelembe venni, hogy milyen képességekkel és milyen vágyképpel rendelkezik a jelentkező: emberekkel szeretne foglalkozni, a nyelvek érdeklik, szeret utánajárni a dolgoknak, vagy éppen mindent megszerel otthon? Fontos azt is tudni, hogy mi a jövőbeli cél, milyen szakma, vagy munka, amit el tud képzelni magának az illető? Ezek alapján a leggyakoribb középiskolás kérdésekre reflektálva az alábbi szakajánlást tudjuk javasolni:

Azoknak, akik…

…szeretnek utánajárni a dolgoknak, érdeklődnek a gazdaságban történő változások és magyarázatot szeretnének találni például az infláció, a gazdasági válság okaira: alkalmazott közgazdaságtan alapszak,

…emberekkel szeretnek foglalkozni, szeretik motiválni ismerőseiket, jó kapcsolatteremtési készséggel rendelkeznek, vagy erre szeretnének szert tenni: emberi erőforrás alapszak,

…általános és átfogó gazdasági műveltséget szeretnének szerezni, érdekli a média, a vállalkozás-szervezés és az információs társadalom: gazdálkodás és menedzsment alapszak,

…jó szervezővénával, átfogó gondolkodással rendelkeznek és érdeklődnek a gazdasági mellett a műszaki területek iránt is: műszaki menedzser alapszak,

…idegen nyelven szeretnek kommunikálni, érdeklődnek az Európai Unió és a világgazdaság működése iránt, külföldön is el tudják képzelni az életüket: nemzetközi gazdálkodási alapszak,

…a tőzsde, a befektetések világa után érdeklődnek, a gazdasági folyamatok számszerű leírását és elemzését fontosnak tartják, jó a logikai képességük: pénzügy és számvitel alapszak,

…szeretnek szervezkedni, utazni, embereket megismerni: turizmus-vendéglátás alapszak ajánlható.

A felsorolás természetesen nem teljeskörű, csupán orientáló. További segítség a szakokra kattintva érhető el, vagy akár a Facebook-on található játékos kvízünkből is meríthető.

Erasmus pro és kontra…

…avagy miért jó Erasmus-cserediáknak lenni.

– Kapsz pénzt az EU-tól. Kétségkívül ez az egyik legnagyobb előnye.

– Barátokat szerzel legalább tíz különböző országból és minimum hét nyelven megtanulod, hogy “egészségedre”.

– Életedben talán először tényleg neked kell elmosogatnod – mindig és senki más nem csinálja meg helyetted. Ugyanez van a ruhamosással, a takarítással és boltba is neked kell menned. Igen, ez pozitívum (is).

– Életedben talán először tényleg teljesítened kell x kreditet, különben fizetheted vissza az ösztöndíjat…

– Szabad vagy, abban az értelemben, hogy senki nem ismer a városban, senki nem nézi, mikor mit csinálsz, otthon nem nézik, mikor érsz haza, hova jársz bulizni, hogyan bulizol, vasárnap hánykor kelsz, és egyáltalán, senki nem köt bele, hogy szervezed az életed. (Oké, ez a pont nálam nem nagyon játszik, igazából soha nem volt otthon nagy szigor 🙂 de másoknál fontos lehet…)

– Utazol.

– Megtanulod a pénzt kezelni, beosztani. (Másfél hónap után rájössz, hogy nem heti x eurót költesz kajára, hanem épp annyit, amennyi marad rá – sok más dolog mellett.)

– Életedben talán először spórolsz a villannyal, a melegvízzel, no meg a fűtéssel…

– Kifejlődik az igényed arra, hogy viszonylagos rend legyen a lakásban; zavar, ha tele a mosogató és rendszeresen takarítasz.

A kontra válaszokat majd legközelebb…

Felvételi hírek és információk Facebookon, Twitteren

felvA Gazdaságtudományi Kar minden, hazánkban sokak által használt közösségi felületen is megtalálható: az érdeklődők érdeklődésüknek, használati szokásaiknak és céljaiknak megfelelően választhatnak többek között a Facebook, iwiw, Twitter alkalmazások közül.

Facebook – Felvételi 2010: Aktuális hírek, információk valamint felvételi tippek és trükkök

Twitter: gyors, lényegretörő hírek, információk

GTK-Kiki: iwiw-alkalmazás, amely segíti, hogy a leendő és jelenlegi hallgatók egymásra találjanak, kommunikáljanak egymással

FlickR: képgyűjtemény Karunk életéből

Időpontváltozás

A Neptun karbantartása miatt kellett eme csatornát választanom.

Sajnálattal közlöm az érintett hallgatókkal, hogy az oktató egészségügyi problémái miatt az Internationale Finanzierung című kurzus a tervezett 2009.11.23-25. időpontban nem kerül megrendezésre.

A megértést köszönöm!
További információk később!

Felvételi praktikák és taktikák 3. – Tavalyi pontszám?

Felvételi időszakban sokan böngészik a tavalyi pontszámokat, ami egyrészről jó, mert iránymutató és segít orientálni, hogy melyik szakot tudja megpályázni az illető, másrészről – a ponthatárok néha nem várt változása miatt – sajnos azonban rossz taktika is lehet.

Creatíve Commons licence

Creatíve Commons licence

A ponthatárokat ugyanis egy számítógépes algoritmus segítségével határozzák meg, amely során az adott szakra jelentkezők pontszámait veszik figyelembe. A felvehető hallgatók számát, s így egyben a ponthatárokat is olyan tényezők is befolyásolják, mint az államilag támogatott hallgatók számát meghatározó keretszámok, az adott intézmény kapacitása, valamint az adott szakra jelentkező hallgatók teljesítménye is, tehát minél több és jobb eredménnyel rendelkező hallgató jelentkezik egy szakra, annál magasabb lesz várhatóan a felvételi pontszám.

Karunk azt tanácsolja minden érdeklődőnek, hogy a tavalyi felvételi pontszámokat csak orientáló információnak vegyék figyelembe és inkább próbáljanak meg a fennmaradó időben az érdemjegy-javításra, lehetőség szerint az emelt szintű érettségi letételére és a nyelvvizsga megszerzésre fordítani az energiát és az időt. A nyelvvizsga egyébként egy hosszú távú befektetés is egyben, hiszen a majdani diploma átvételéhez – szakoktól függően – egy, vagy két, államilag elismert, vagy azzal egyenértékű, középfokú szakmai, vagy felsőfokú általános nyelvvizsga letétele szükséges.

A korábbi évek pontszámai karunkon a Felvi.hu oldalára kattintva érhető el.

Felvételi praktikák és taktikák 2. – Pontszámítás

Creative Commons Licence

Creative Commons Licence

A 2010-es felvételi eljárásban az alapképzésre történő jelentkezés esetében maximum 480 pont szerezhető. A pontokat kétféle módon lehet számítani, amelyek közül automatikusan a jelentkező számára kedvezőbb pontszámítást alkalmazzák, függetlenül attól, hogy a jelentkező mikor érettségizett. A pontokat számíthatjuk:

a, tanulmányi pontok (max. 200) + érettségi pontok (max. 200) + többletpontok (max. 80)

b, érettségi pontok kétszerese (max. 400) + többletpontok (max. 80)

A tanulmányi pontokat a korábbi évekhez hasonlóan a következő tantárgyakból számítják: magyar nyelv- és irodalom átlaga, történelem, matematika, egy idegen nyelv és egy választott tárgy utolsó két tanult év végi érdemjegyei (max. 25-25 pont) összegének kétszerese (max. 100 pont). Ehhez adják hozzá az érettségivizsga-bizonyítványban szereplő vizsgaeredmények közül a négy kötelező – magyar nyelv- és irodalom, történelem, matematika, egy idegen nyelv -, valamint az egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményének átlagát egész számra kerekítve (max. 100 pont).

Az érettségi pontokat a felvételiként meghatározott tantárgyak közül, a jelentkező számára kedvező két tárgy vizsgaeredményének százalékos teljesítményéből számítják. A 2005 előtt érettségizők pontszámításánál is a százalékos számítás érvényesül, tehát ha az érettségi eredmény 5, az érettségi pont 100, 4-es érdemjegy esetén 79, 3-as esetében 59, míg elégséges osztályzat esetében 39 érettségi pont jár a 2005 előtt(!) érettségizőknek.

Többletpontként összesen 80 pont szerezhető, azokat a témaköröket, amelyekért többletpont adható  az adott évi Felvételi tájékoztató tartalmazza, de néhány példa: emelt szintű érettségi vizsgáért 40 többletpont, középfokú államilag elismert C típusú nyelvvizsga-bizonyítványért 35, míg felsőfokú államilag elismert C típusú nyelvvizsgáért 50 többletpont jár, a nyelvvizsgákért összesen azonban maximum 50 pont adható.

Pontszámító kalkulátor a felvi.hu oldalán érhető el.

ZV jelentkezés Turizmusos / IFOR-os végzős hallgatóknak

Kedves Turizmusos / IFOR-os Végzősök!

Arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy bár a Neptunban már egyszer felvettétek a Záróvizsgát, de ne felejtsetek el a Moodle-ben sem bejelentkezni a decemberi vagy januári időpontra! Egy kis segítség, hogy hol találjátok a Moodle-ben a jelentkezést:

Turizmus Tanszék / Tantárgyak / Záróvizsga / Záróvizsga tételek és tájékoztató / Záróvizsga-időszak kiválasztása

A decemberi időszakra kell jelentkezniük mindazoknak, akik 2010 februárjában induló mesterképzésre adták be jelentkezésüket (bárhol az országban). Mindenki más választhat a két időszak között.

Felvételi praktikák és taktikák 1. – Hogyan tovább?

KepzesiszerkA továbbtanulási döntéskor ma már nem egyszerűen egyetemi, vagy főiskolai képzésekre jelentkeznek a középiskolások, hanem a Bologna-rendszer sajátosságainak köszönhetően olyan speciális hívószóval rendelkező képzésekre, mint az FSZ, a BSC, vagy éppen a BA. A Bologna-folyamat következtében a gazdasági területen a képzések három szintre bonthatók: alap-, mester- és doktori szintre, illetve az alapszakok – lehetséges – előzményeként beszélhetünk a felsőfokú szakképzésekről is.

A felsőfokú szakképzés (FSz) elsősorban gyakorlatias ismeretek oktatására koncentrál, és jellemzően egy-egy szűkebb szakterületre vonatkozóan nyújt alaposabb felkészültséget. A képzés elvégzése alapvetően az érettségi vagy egy már meglevő felsőfokú szakképesítés kiegészítését szolgálja egy jól hasznosítható ismeretanyaggal. A képzés időtartama 2 év, a képzést az alapképzés előszobájának is szokás hívni, azonban diplomát nem ad!

Az alapképzés (BSc/BA) az új, többciklusú képzési rendszerben a felsőfokú végzettség megszerzésének első lépcsőfoka (az FSz nem ad magasabb végzettséget, csak szakmát). Az alapképzéseken a hallgatók egy-egy tudományterülettel átfogó jelleggel ismerkednek meg, elsajátítva egyúttal bizonyos szakmák lényegi ismeretanyagát, és fejlesztve a végzésükhöz szükséges készségeket. Az alapképzés a felsőfokú végzettséget igénylő munkahelyek többségénél elegendő a belépéshez. A képzés időtartama 3-3,5 év, melyből jellemzően 1 félév gyakorlati idő. A képzésekben az idegen nyelv, ezen belül is a szakmai nyelv elsajátítását idegen nyelvű kurzusok és külföldi oktatóink is elősegítik.

Az alapszakok elvégzését követően van lehetőség mesterképzésre (MSc/MA) jelentkezni, ezen diploma megszerzése után pedig a Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola biztosít lehetőséget a PhD, azaz Doktori fokozat megszerzésére.

Az aktuális felvételi információkért, tippekért kövess minket a Facebookon!

<<<

Archívum

powered by wordpress - made by us