Pannon Egyetem
uni-pan icon
phonebook icon
facebook icon
youtube icon
gallery icon
Vissza az oldal tetejére.

Müncheni együttműködés

Karunk képviselői a Müncheni Főiskola Turizmus tanszékén mutatkoztak be a Magyar Turizmus Zrt. müncheni képviseletének szervezésében megrendezett Magyar Napon.

A rendezvény apropóját a veszprémi Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának és a Müncheni Főiskola Turisztikai Tanszékének immáron több évre visszatekintő együttműködése adta, melynek többek között tanulmányi csereprogramok is részét képezik. Ennek keretében számos veszprémi egyetemi hallgató kapott már lehetőséget arra, hogy Münchenben folytassa tanulmányait, és fordítva. A két intézmény a jövőben még szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait, s ennek egyik fontos eleme, hogy a veszprémi egyetem még több német diákot láthasson vendégül. A megrendezésre került magyar nap elsődleges célja az volt, hogy a müncheni hallgatók részletes információkat kapjanak Magyarországról és az ottani tanulmányi lehetőségekről. A jövő turisztikai szakemberei az MT Zrt. prezentációja mellett a tavaszi Balaton konferencián is részt vett  ADAC szakemberétől, a Németországban magyar prémium termékeket értékesítő rosenheimi Kulinarische Ungarnreisen képviselőjétől, a Pannon Egyetem professzoraitól és Münchenben tanuló diákjaitól, valamint az ITDH müncheni vezetőjétől kaptak részletes információkat Magyarországról. (MT Zrt. Németország)

Pannon Családi Társasjáték

dscf6714Mintegy 80 veszprémi család játszott a hétvégén a Pannon Családi Társasjátékon a karunkon működő Tudás Sziget szervezésében a Gizella-Napokon.
A belvárosnyi check-point játékon kis és nagy gyerekek, családok mérhették össze tudásukat lufifújásban, tekeguritásban, ügyességi és műveltségi feladatokon, de akár kipróbálhatták magukat rekeszmászásban is. A Posta melletti Három grácia mellől halakat lehetett kifogni, de a közel három órás program végére a szökőkút gyerekek által hajtogatott színes papírhajókkal is megtelt. A rendezvény jövőre is folytatódik.

A rendezvény képgalériája itt érhető el.

Örökbefogadtuk a szurikátákat!

A szurikáták örökbefogadására meghirdetett kampánynak több, mint 600 támogatója volt a VEN-en, így nem várt nagyságrendű adomány gyűlt össze a kisállatok támogatására.

003_szurikata_forever_01A Kar oktatói, dolgozói és a Veszprémi Egyetemi Napok látogatói közös összefogásnak köszönhetően fogadtuk örökbe 2009. május 20-án délután a szurikátákat. Az örökbefogadásról szóló oklevelet az Állatkert ügyvezető igazgatója, Török László adta át, majd két hallgató kihelyezte az emléktáblát szurikáták kifutójánál.

A szurikáta-család kiválasztása a kar honlapján történt hallgatói és oktatói szavazás során került sor, így a hallgatók már az ötlet létrejöttét követően magukénak érezhették az örökbefogadás gondolatát és a későbbiek során a kiválasztott állatkát.

A szurikáták örökbefogadására meghirdetett kampánynak több mint 600 támogatója volt a Veszprémi Egyetemi Napok alatt, így a 100 és 50 Ft-ért megvásárolható szurikátás lufik, és matricák árából összesen 46.850,- Forintnyi összeg gyűlt össze, melyet az Állatkert a szurikáták élelmezésére, és kifutójának fejlesztésére fog fordítani.

Az adományokat mindenkinek köszönjük!

A szurikáták örökbefogadásáról készült fotók itt tekinthetők meg.

Archívum

powered by wordpress - made by us