Hallgatóink mondták rólunk... - Rádonyi Dalma: Hogy miért a Pannon Egyetem? “Őszintén szólva, amikor végzős koromban azon kellett gondolkodnom, hogy hol tanulok majd tovább, bennem először fel sem merült Veszprém, pedig 35 km-re van tőlünk…talán pont ezért nem. De az az élmény amikor eljöttem ide nyílt napra és a “saját bőrömön” tapasztaltam meg, hogy milyen itt lenni, mindent megváltoztatott. Valahogy úgy éreztem, hogy én ide tartozom.

Más egy kép vagy épp mások véleménye alapján azt mondani, hogy márpedig én ide fogok járni. De ugyanakkor más belépni egy városba, egy épületbe, mert abban az élményben benne vagyunk mi is. Nagyon sok múlik azon, hogy milyen az első benyomás, hogy akitől kérdezünk valamit, az hogy válaszol, tényleg ránk figyel-e, mert döntő fontosságú lehet. Úgy gondolom, hogy a mi egyetemünk ebben kiemelkedő. Amellett, hogy kitűnő eredményeket, képzéseket, oktatókat tud felmutatni, hatással van! Aki ide egyszer belép, az többet nem akar majd haza menni. Én már csak tudom, mert átéltem. Mára néha már jobban otthon érzem magam itt, mint amikor haza megyek. Itt vagyok minimum heti 5 napot, itt tanulok, itt vannak a barátaim és itt képzelem el a jövőmet is.

Kereskedelem és marketing szakosként 14-en vagyunk. De a nagyvárosi egyetemekkel szemben, nálunk a gyakorlatok is kis csoportokban vannak megtartva, így az oktatók könnyebben tudnak mindenkire figyelni, többségük a nevünket is tudja. Pedig összességében nem vagyunk kevesen. Szerintem ugyanazt megtanulhatjuk itt is, mint bármelyik másik egyetemnek ugyanezen a szakán, de van amit máshol nem adhatnak meg. Ez a családias légkör, az érzés, hogy nem csak egy Neptun kód vagy a hatalmas rendszerben. Ráadásul az órákon kívül 100 féle lehetőség van arra, hogy mindenki megtalálja az érdeklődéséhez illő külön programot.”

Rádonyi Dalma, Kereskedelem és marketing alapképzési szakos hallgató

Miért a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar?

 

Ha kíváncsi vagy arra, hogy más hallgatók hogyan vélekednek a Pannon Egyetemről és a Gazdaságtudományi Karról, kattints ide! >>>

Ne feledd, hogy 2017. július 12-ig egy alkalommal módosíthatod a jelentkezési sorrendedet! Bejegyzésünkben összegyűjtöttünk néhány érvet, hogy miért jelöld első helyen a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karát. Kattints! >>>

FELVÉTELI ALAPKÉPZÉSI SZAKRA VAGY FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE! TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTS IDE! >>>

FELVÉTELI MESTERKÉPZÉSI SZAKRA! TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KATTINTS IDE! >>>

Felvételivel kapcsolatos kérdéseidet a felveteli@gtk.uni-pannon.hu e-mail címen vagy a (88) 624-860-as telefonszámon várjuk.

Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!