A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség céljai között szerepel, hogy a magyar felsőoktatásban résztvevők között ismertté tegye a szolgáltatóipar, az outsourcing fogalomvilágát és összefüggéseit.

A kiírt pályázat célja, hogy a Szövetség támogassa a felsőoktatásban részt vevő azon hallgatókat, akik érdeklődnek a tevékenység kiszervezés iránt és a témához kapcsolódva készítik felsőfokú tanulmányaikhoz kötődő dolgozatukat.

eod-2014

A Szövetség az „Év outsourcing dolgozata – 2014” címre való pályázáshoz kizárólag a következő témákban vár dolgozatokat:

  • Fluktuáció a szolgáltató központokban
  • Y és Z generáció lehetőségei a szolgáltató szektorban
  • Gazdasági válság vs. szolgáltató szektor
  • Informatikai szolgáltatások menedzsmentje

Pályázatot nyújthat be, aki Magyarországon

  • képzési szint szerint felsőfokú szakképzésben, alap-, mester-, főiskolai- egyetemi-, továbbá szakirányú továbbképzésben és PhD programban,
  • nappali vagy levelező tagozaton részt vett hallgató.

A pályázat díjazása:

A Pályázat kiírója pályadíjat ad ki az „Év outsourcing dolgozata – 2014” címmel.

A nyertes pályázó 200.000,- Ft értékű díjazásban részesül, és előadási lehetőséget kap a szövetség által rendezendő Nemzetközi Outsourcing Konferencián vagy közgyűlésen.

Határidők:

Olyan dolgozattal lehet pályázni, amelyet a képző intézményhez 2012. március 1. és 2014. május 30. között adtak le, és azt 2014. július 31-ig sikeresen megvédtek.

Előjelentkezés esetén a Szövetség külső témavezetőt és/vagy gyakorlati helyet tud biztosítani.

A pályázatok beérkezési határideje: 2014. július 15.

További részletek a honlapon olvashatók.