Az államalapítás és államalapító Szent István királyunk emléke előtt tisztelgő nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadó dísztermében.

Az ünnepségen két kollégánk is a kitüntetettek között volt.

Dr. Veres ZoltánMagyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Dr. Veres Zoltán tanár úr, a Marketing Intézeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Pannon Management Review főszerkesztője.

Az elismerést a hazai marketingkutatást meghatározó, több nemzetközi jelentőségű kutatás vezetőjeként és a szakterület számos alapművének szerzőjeként végzett, illetve a kereskedelem és marketing szak elindítása terén is meghatározó szakmai munkája, valamint értékes szakpublikációs tevékenysége miatt kapta.

 

 

 

Sárváriné_EditMagyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott Sárváriné Dezső Edit, a Dékáni Titkárság gazdasági ügyekért felelős ügyvivő szakértője, aki több mint egy évtizede járul hozzá lelkiismeretes munkavégzésével a Kar sikeres működéséhez.

Problémamegoldó és konfliktuskezelő képessége példaértékű minden kolléga számára, munkája során mindig hozzáértő szakértelemmel látja el a munkakörébe tartozó feladatokat. Az Egyetemhez lojális és munkája során mindig a Kar érdekeit tartja szem előtt.

 

 

 

A kitüntetéseket Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át.

Kollégáinknak ezúton is szívből gratulálunk!