Sokat nem mondanak a számok senkinek, de miután elolvassák a következő bejegyzést, a fejükhöz fognak csapni, és rá fognak csodálkozni, hogy ilyen is van?!

A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsment ismeretek elsajátítása céljából magánkezdeményezés alapján 1991-ben életre hívott, a Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

Az Alapítvány Kuratóriuma, a Pro Progressio Alapítvány támogatásával a Harsányi István-Díj (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére 2004-től minden évben meghirdette eddig pályázatát.

A Kuratórium az innovációvalHI_diagram kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák és természetesen PhD-disszertációk készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

De hogy miért is fontos ez számunkra? Elvégeztünk egy kis fejszámolást. 2004 óta összesen 282 dolgozatot nyújtottak be magyarországi felsőoktatási intézményekből hallgatok, fiatal kutatok, amelyből összesen, eddig 80-at részesítettek elismerésben. Nagyon szép eredmény, de még szebb lesz, ha tovább olvassák!

A 80 dolgozat között több magyarországi neves és nemes egyetem neve is megfordult, de amire a legbüszkébbek lehetünk, az az, hogy ebből a 80 díjazott munkából 21-e a MI EGYETEMÜNK nyert el. Amely országos szinten nézve a nyertes pályázatok 26,25%-a. Gondoltuk volna, hogy ennyi tehetséges hallgatóval rendelkezünk? Beszéljen, azonban helyettem az alábbi diagram, amely megmutatja, hogy mely felsőoktatási intézmény hány díjazott munkával rendelkezik egészen a mai napig.

HI_hallgatókA végén pedig szeretnék Önökkel egy „titkot” megosztani! A 21 pályamunkából ebben az évben a Magyar Innovációs Szövetség 3-at is díjazott, amelyek a nemrégiben alakult Kvantitatív Módszerek Tanszéken születtek és íródtak meg. Hogy kik is ők? Keressék fel a szövetség honlapját és akár a korábbi nyertes pályaműveket szerzői között magukra ismerhetnek. Eddigi és idei nyerteseknek szívből gratulálunk és kívánunk további sikereket az életükben! Köszönjük nekik, hogy Egyetemünk nevét tovább öregbítették és jó példával szolgáltak jelenlegi és jövendőbeli hallgatótársaiknak, kollégáiknak!